Titkosítanák az MTV-s szerződéseket

2004.07.08. 13:20
Augusztus elején tárgyalja az MTV Közalapítvány kuratóriumi elnöksége azt a javaslatot, amely megszüntetné az egymillió forintot meghaladó szerződések közzétételét az interneten. Czeglédi László kuratóriumi elnök szerint azért, mert a közzététel nem teljesítette várakozásaikat, a visszaéléseket például nem sikerült megakadályozni ezzel a módszerrel.
A Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriumi elnöksége valószínűleg augusztus elején tárgyal arról a javaslatról, amely szerint az MTV a jövőben nem tenné közzé az egymillió forintnál nagyobb értékű szerződéseinek főbb adatait az interneten, tudta meg csütörtökön Czeglédi Lászlótól, a testület elnökétől az MTI.

Ismeretlen gyakorlat

A kuratóriumi elnök az Indexnek ezt azzal egészítette ki, hogy sem belföldön, sem külföldön nem gyakorlat egy részvénytársaság szerződéseinek nyilvánosságra hozása, mivel ez sértheti az intézmény üzleti érdekeit.

A szerződések közzététele nem teljesítette várakozásaikat, hiszen a visszaélések megakadályozására ez módszer nem volt megfelelő, utalt Ragáts Imre korábbi tévéelnök kétes szerződéseire Czeglédi.

Konkrétumokat nélkülöző adatok a világhálón

Ragáts Imre még a köztévé ügyvezetőjeként vezette be az MTV szerződéseinek közzétételét, akkor a közölt információkból kiderült, hogy ki készít egy adott műsort és mennyiért. Az utóbbi hónapokban napvilágot látó szerződések többsége azonban már nélkülözi a konkrétumokat, a szerzőtt összeg ugyan kiderül, de hogy ez milyen produkciót takar, az többnyire homályban marad. "Műsorgyártás, műsorszervezés és bonyolítás" - ezek a kulcsszavai az MTV-s szerződéseknek.

Czeglédi László közlése szerint az utóbbi hónapokban kialakult a köztévében az az ellenőrzési rendszer, ami megakadályozza az esetleges túlszámlázásokat. "Minden műsornál megnézzük, hogy egy percre vetítve mennyibe kerül, hány nézőt ér el a produkció, és megéri-e az MTV-nek, avagy sem" - ismertette az MTV új monitoringrerndszerének lényegét a kuratóriumi elnök.

Ellenőrzik a régi megállapiodásokat

A kuratóriumi elnök beszámolt arról is, hogy 2000-ig visszamenőleg szúrópróbaszerűen ellenőrzik az MTV szerződéseit, és ahol úgy tűnik, hogy az MTV-nek előnytelen a megállapodás, igyekeznek akár jogi lépések segítségével is minimalizálni a kárt.

Az MTI tudósítása emlékezetet rá, a kuratórium e heti ülésén döntött arról, hogy a jövőben nem köti előzetes engedélyéhez az MTV filmszerződéseinek és ötvenmillió forintnál nagyobb értékű más megállapodásainak megkötését. "Van elnöke és szerződéskötési szabályzata az MTV-nek" - magyarázta két napja a valamivel több mint egy éve hozott döntés visszavonását Czeglédi László.

Kontroll

A kuratórium elnöke március 5-én, Rudi Zoltán tévéelnökké választásának bejelentésekor egy sajtótájékoztatón kérdésesnek nevezte azon gyakorlat helyességét, hogy az interneten teszik közzé az intézmény egymillió forintnál nagyobb értékű szerződések adatait.

"Én nem hiszem azt, hogyha kitesszük az összes szerződést az internetre, az helyettesíti a felügyelő bizottság vagy a kuratórium kontrollját" - mondta akkor, és lényegesnek nevezte a szerződéskötések mielőbbi szabályozását, "hogy ne lehessenek zsebszerződések". Alig egy hónappal később beszélt arról az új tévéelnök az MTI-nek, hogy a közzétételt elrendelő döntés visszavonását kéri a Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriumi elnökségétől.