Ismeretlenek léptek vissza a Munkáspárt nevében

Kamu a Magyarországi Munkáspárt 2006 jelöltjeinek visszalépését bejelentő közlemény, állítja Vajnai Attila, a párt alelnöke. Mint mondta, ismeretlenek feltörték emailjét és valótlanságokat állítottak nevében. A párt hét jelöltje indul a választásokon.

Ismeretlenek éltek vissza a Magyarországi Munkáspárt 2006 nevével, a párt valójában nem léptette vissza jelöltjeit a parlamenti választásokon - jelentette be Vajnai Attila, a párt országos alelnöke.

Vajnai nevében pénteken délután adtak ki közleményt, amiben "a hatalmora éhes jobboldal" kormányzásának megakadályozása érdekében a párt hét képviselőjelöltjének visszaléptetéséről adott hírt.

A hamis közleményben az MSZP támogatására buzdították a baloldali szavazókat.

Vajnai szerint a párt emailjét feltörték, így közölték a valótlan információt az MTI-vel. "Hamisítás, provokáció történt" - mondta Vajnai, egyúttal cáfolta, hogy bárkit is visszaléptetnének az április 9-i választások előtt.

A Magyarországi Munkáspárt 2006-nak korábban a Fidesszel támadt vitája, hangfelvételekkel igyekeztek bizonyítani, hogy az ellenzéki párt felajánlotta segítségét a jelöltállításhoz szükséges kopogtató cédulák összegyűjtéséhez. A Választási Bizottság érdemi vizsgálat nélkül, a bejelentési határidő átlépése miatt utasította el.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Az EMMI államtitkára szerint az elmúlt években 77 kórházat újítottak fel

Állítja, hogy öt népegészségügyi program indult célzott szűrőprogramokkal, egyre több orvos és egészségügyi szakember dolgozik itthon.

2 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Kultúr
Pláza helyett közpark lett, maradhat?

A szennyezett gyártelep helyén szellős, izgalmas elemeket felvonultató közpark nyílt. Megnéztük, mit tud Budapest legújabb zöldterülete, a Széllkapu.

szeptember 12., 16:17