Orbánt és Semjént hiányolta Nagy Imre unokája

2007.06.15. 11:38
A meghívott pártelnökök közül csak Gyurcsány Ferenc, Kóka János és Dávid Ibolya vett részt a Nagy Imre unokája által kezdeményezett közös imán, amelyet az egykori miniszterelnök kivégzése előestéjének évfordulóján tartottak.

Az MSZP, az SZDSZ és az MDF elnöke közösen helyezett el koszorút Nagy Imre miniszterelnök emléktáblájánál pénteken Budapesten.

Gyurcsány Ferenc, az MSZP elnöke, miniszterelnök, Kóka János, az SZDSZ elnöke és Dávid Ibolya, az MDF elnöke a koszorúzás előtt a Nagy Imre Emlékházban imát mondott, mécsest gyújtott és közösen elénekelte a Himnuszt, mondta Jánosi Katalin, Nagy Imre unokája, a nem nyilvános találkozó kezdeményezője.

Mártírjaink halálának most az a leglényegesebb üzenete, hogy a nemzet egysége nélkül nem jutunk előre. 1956-ban is csak egységesen tudtunk cselekedni - közölte Jánosi Katalin újságírókkal a találkozó után, amelyet meghittnek, méltóságteljesnek értékelt.


Pártelnökök a közös imán

Nagy Imre unokája május végén az összetartozás kifejezésére és a megbékélés reményében hívta a parlamenti pártok elnökeit a Nagy Imre-kivégzés évfordulójának előestéjére, június 15-re közös imára és beszélgetésre. Orbán Viktor, a Fidesz és Semjén Zsolt, a KDNP elnöke korábban jelezte: más elfoglaltságai miatt nem vesz részt a találkozón. Orbán Viktor a Közös energiapolitika - erős Európa című konferencián vett részt Marko Mihkelson, az Észt Parlament Európai Ügyek Bizottságának elnökének társaságában.

Arra a kérdésre, mit várt a találkozótól, Jánosi Katalin közölte: "a nemzet egységének hangulatát", ami meg is valósult. Hozzátette, hiányolták azokat, akik nem voltak ott. Nagy Imre unokája elmondta: ismételten meghívja azokat, akik nem jöttek el. "Remélem, hogy jövőre, a kivégzések ötvenedik évfordulójára sikerül politikai vezetőinket teljes egységben vendégül látni itt" - fűzte hozzá.

A találkozón többek között jelen volt Fónay Jenő, a POFOSZ elnöke, Mécs Imre, az MSZP országgyűlési képviselője, 56-os halálraítélt és Jánosi Ferenc, Nagy Imre másik unokája. A meghívó a parlamenti pártok elnökeinek szólt, de jelen volt az Új Demokratikus Koalíció képviseletében Bégány Attila.

Nagy Imrét, az 1956-os forradalom miniszterelnökét 1958. június 16-án végezték ki Maléter Pállal, a Nagy Imre-kormány honvédelmi miniszterével és Gimes Miklós újságíróval együtt.