NBH: volt Krakus-dosszié

2005.02.16. 17:25
A Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) arról tájékoztatta nemzetbiztonsági államtitkárt, hogy volt Krakus-dosszié. Aki mást mondott a volt kormányfőnek, az akarva akaratlanul félrevezette, állítja Tóth András.
Jogi út, bíróság, tagadás
Krakus tmb és Szita Károly azonosságáról az Indexen január első napjaiban megjelent cikket követően a kaposvári polgármester szűkszavú nyilatkozatban cáfolta a hírt, és bejelentette, hogy jogi úton fog elégtételt venni. Néhány héttel később, Szita kézhez kapta a nevére kiállított beszervezési kartont, és az M-dosszié fedőlapjának másolatát, ám ezekről azt sejttette, hogy hamisítványok, és "bírósági döntést" kért az ügyben. Felvetéséhez csatlakozott többek között Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke is, aki elismerte ugyan, hogy az ügy kellemetlen pártjának, de maga is bírósági utat javasolt az ügy elintézésére, és hitelt adott Szita cáfolatának. Az Index információi szerint Szita, annak ellenére, hogy a kaposvári MSZP is erre buzdította, az elmúlt hetekben semmilyen jogi lépést nem tett a róla megjelent állítások miatt.
Tóth András nemzetbiztonsági politikai államtitkár tájékoztatást kért a Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgatójától arról, hogy léteztek-e Krakus-dokumentumok. A szocialista politikus azt követően nyilatkozott erről, hogy Orbán Viktor szerdán azt mondta: nemrég utánakérdezett, és a kormánya idején a szolgálatoknál nem voltak dokumentumok Szita Károlyról, Kaposvár fideszes polgármesteréről.

Tóth András tájékoztatása szerint megállapították, hogy a Krakus fedőnevű titkos megbízott iratanyagát a Somogy megyei Rendőr-főkapitányság III/II-es osztálya még 1989-ben lezárta és elküldte a Budapesten működő központi nyilvántartónak.

"Innen a megalakuló NBH iraqttárába került és ott volt 2005. január 18-ig, amikor átadták az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának" - fogalmazott az államtitkár, majd hozzátette: "aki más információt adott a volt kormányfőnek, az akarva akaratlanul félrevezette.

Mint arról az Index kedden beszámolt, a levéltárban fellelhető adatok szerint a Szita Károly életrajzi adataival megegyező Krakus Péter fedőnevű titkos megbízott a családjáról és a munkatársairól is adott információkat. A kutathatóvá vált jelentések tanúsága szerint a Somogy megyei Rendőr-főkapitányság III/II-es osztálya Krakustól többek között arról adott politikai értékelést, hogy munkahelyén, a Növényvédő és Agrokémiai Állomás dolgozói miként vélekedtek az 1981-es lengyelországi szükségállapot bevezetéséről.