Az egyház volt a III/III-as sikerágazata

Biztosra vehető, hogy a rendszerváltás előtt leépített és elbocsátott állambiztonságiak által összeállított lista többé-kevésbé autentikus változata került nyilvánosságra a napokban - nyilatkozta az Indexnek Nagy Lajos, a Nemzetbiztonsági Hivatal megalapítója és első igazgatója. Nagy szerint a névsorban szereplők közé azonban nem csak ügynökök, titkos munkatársak vagy titkos megbízottak kerültek fel, hanem számos olyan "társadalmi kapcsolatként" nyilvántartott ember, aki soha senkiről nem írt jelentést. Az NBH egykori vezetője szerint a rendszerváltás előtt az állambiztonság egyik "sikerágazata" volt az egyházügy, miután ott többnyire nem erőszakkal, hanem terhelő adatok felhasználásval könnyen ment a hálózat bővítése.

A pártállam megszüntetett III/III-as csoportfőnökségének munkatársai állítottak össze az akkoriban a Belügyminisztériumban fellelhető nyilvántartások alapján egy ügynöklistát, amellyel a rendszerváltó pártokat akarták nehéz helyzetbe hozni - állította Nagy Lajos, a Nemzetbiztonsági Hivatal megalapítója. Az NBH első vezetője szerint biztosra vehető, hogy a napokban nyilvánosságra került névsor némi eltéréssel az 1989-es - meghiúsított - akció idején készült, akkoriban azonban megakadályozták a publikálását.

Torgyán neve hiányzik

Nagy Lajos az Index kérédésére azt mondta: a lista összeállításának körülményei is magyarázzák, hogy a rajta szereplő nevek jó része nem valódi ügynököt takar. Az volt nemzetbiztonsági főnök úgy tudja, sok esetben bekerültek a nyilvántartásba olyanok is, akiket egy-egy konkrét kérdésben kérdezett meg a szolgálat, így "társadalmi kacsolatnak", vagy alkalmi operatív kapcsolatnak minősültek. Ők soha sem készítettek jelentéseket, sőt valószínűleg úgy tudták, hogy a Belügyminisztérium kereste meg őket. Nagy szerint ugyanakkor számos ismert kisgazda politikus, aki maga vallotta be neki, hogy ügynök volt és jelentett, szerepel az internetre kikerült listán, de a Németh Miklós által Antall Józsefnek átadott névsorban még több volt a kisgazda, mint a jelenlegi listán az SZDSZ-es. A volt titkosszolga azt állítja, hogy a hiányzó FKGP-sek között van például Torgyán József is.

Homoszexualitás, mint beszervező erő

Nagy Lajos szerint Antall Józsefet, akit erősen foglalkoztatott az elődjétől átvett lista, különösen érzékenyen érintette, hogy a névsorban jelentős részt foglaltak el az egyházi beszervezettek. A rendszerváltást követő hónapoban a hivatalt még személyesen felügyelő egykori MDF-es miniszterelnök ebben a kérdéskörben külön magyarázatot is kért tőle. Nagy Lajos az állítja, tájékoztatta Antallt arról, hogy a III/III/1-es egyházügyi osztály az egyik "sikerágazata" volt az állambiztonságnak, miután terhelő adatok alapján és a kinevezések állami jóváhagyásának kényszere miatt rendkívül könnyen ment a hálózat bővítése. Az NBH alapítója szerint Antall nehezen fogadta el azt a tényt, hogy a katolikus papság körében a cölibátus miatt titkosan kezelt szexuális kapcsolatokat használta ki a belső elhárítás. Nagy szerint az egyházak esetében ritka volt, hogy erőszakot alkalmaztak, különösen hatékony eszközként használták ugyanakkor a rendszerváltás előtt még börtönnel büntetett homoszexuális aktusokról készített operatív anyagokat.

A püspökök kikerültek
A tavaszi rendes ülését tartó Magyar Katolikus Püspöki Konferencia keddi nyilatkozatában megvédte az egykori ügynököket, azt állítva, hogy a beszervezettek "mindenképpen áldozatai lettek egy olyan embertelen rendszernek, amelynek létrehozói és fenntartói lehet, hogy ma is politikai közhatalmat gyakorolnak". A közlemény nem tesz említést arról, hogy a nyilvánosságra került listán hat jelenlegi és több korábbi püspök is van. A Veres András püspök által szignált dokumentum annyit ismer el, hogy "a beszervezettek között bizonyára voltak olyan papok, szerzetesek és világiak, akik sajnos, ártó szándékkal, súlyosan vétettek embertársaik ellen. Tetteikért kérjük a sértettek és Isten bocsánatát."

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25