A kormányoldal szerint jól jártunk, az ellenzék szerint nem az uniós pénzekkel. Ez utóbbi véleményt osztja az Állami Számvevőszék is: szeptember elején publikált jelentésük szerint Magyarország 2004-ben több pénzt fizetett be az Európai Unió kasszájába, mint amennyit onnan visszakapott. Az ÁSZ szerint a 2004-es költségvetésben ténylegesen megjelenő tételek alapján uniós egyenlegünk mínusz 27 milliárd forint. Igaz, nem vették figyelembe a költségvetési körön kívül, tehát Brüsszelből közvetlenül a gazdálkodókhoz érkező támogatásokat. Ezzel a kiegészítéssel már pozitívba fordulhat át a mérleg, bár ha a kieső vámbevételeket is figyelembe vesszük, valószínűleg mégsem.
Ami viszont biztos, az uniós pénzek felhasználása és az arra való felkészülés nemcsak hazai vélemények szerint nem számít sikertörténetnek. Az Európai Számvevőszék is megállapította: "az uniós mezőgazdasági támogatásokat kifizető magyar ügynökség 2004-ben több szempontból sem felelt meg a kívánalmaknak", valamint azt is: "a kifizetési hatékonyság egyszerűen katasztrofális volt". A jelentés öt területen is elégtelenre ítélte a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalon belül működő kifizető ügynökség munkáját.
Rovataink a Facebookon