Nem tart rendkívüli ülést a parlament

2004.01.22. 20:35
Szocialista forrásból származó információink szerint az MSZP a parlament házbizottsági ülésén azt fogja javasolni: ne tartson a parlament rendkívüli ülést a Fidesz kezdeményezése alapján. Az MSZP szerint ugyanis az a Draskovics Tibor, akinek a gazdasági prognózisa alapján ülést kezdeményezett a Fidesz fel sem szólalhatna, mert még nem miniszter.
A Fidesz azért kezdeményezte az Országgyűlés rendkívüli ülésének összehívását, mert a költségvetés "valódi számairól és a várható megszorító intézkedésekről szóló országgyűlési határozati javaslat érdekében" kívánt volna vitát folytatni. A nagyobbik ellenzéki párt azzal érvelt: Draskovics Tibor kijelölt pénzügyminiszter is elismerte, hogy a költségvetés már az elfogadása utáni első héten megbukott. Draskovics ugyanis azt közölte: már most látszik, hogy a büdzsé számai nem tarthatóak és szükség van egy újabb, 120 milliárdos takarékossági programra.

Draskovics fel sem szólalhatna

Az Index szocialista forrásokból úgy értesült: az MSZP részben formai okokból fogja elutasítani a fideszes kezdeményezést, a parlament házbizottságában, pénteken. Az MSZP-sek ugyanis úgy gondolják, a Fidesz által benyújtott ötpontos iromány nem felel meg a házszabálynak. Azt is kifogásolják, hogy az a Draskovics Tibor, akinek a gazdasági prognózisa alapján az ülést kezdeményezték, még nem miniszter, így fel sem szólalhatna a parlament ülésén. Szocalista forrásaink szerint az ülés célja, vagyishogy országgyűlési határozati javaslatot fogadjon el a parlament a költségvetés helyzetéről, ugyancsak irreális.

Első ülés az eredeti tervek szerint február 16-án

A határozati javaslathoz ugyanis benyújthatóak módosító indítványok, amelyekről viszont a szakbizottságoknak is állást kell foglalnia, vagyis egyetlen ülésnapon képtelenség a fideszes tervek megvalósítása - érveltek informátoraink.

Az MDF támogatásáról biztosította a fideszes kezdeményezést megjegyezve, hogy parlamenti vitanapot kellene összehívni, a szabad demokraták viszont nem foglaltak állást és azt ígérték a házbizottság ülésén fejtik ki álláspontjukat. Mindenesetre abban, hogy összehívják-e az ülést, avagy sem, Szili Katalin házelnök az illetékes, aki aligha fog a pártakarat ellenében rendkívüli ülést összehívni. Így vélhetően az eredetileg tervezett február 16-ai időpontban ülésezik a téli szünet után először a parlament.

A Népszabadság értesülései szerint a szocialisták "ellenlépésként" vitanap megtartását kezdeményezik Felelősen a gazdaságról címen. A javaslatot a házszabály szerint a tavaszi ülésszak első napján, február 2-án nyújthatják be.