Orbán késve érkezett a Nemzeti nyitóelőadására

Késett a Nemzeti Színház nyitóelőadásáról a miniszterelnök. Orbán Viktor Barcelónából érkező repülője ugyanis a tervezettnél később landolt Ferihegyen. A program azonban nélkülke is kezdetét vette: Mádl Ferenc államfő és Töröcsik Mari színművész ünnepi beszéde után elkezdődött a Tragédia.
Ádám és a teremtés
Borókai Gábor kormányszóvívő kedden úgy nyilatkozott, hogy ha Orbán Viktor mégsem érne vissza időben a barcelonai EU-csúcsról, akkor nélküle kezdődik el a Nemzeti Színház megnyitója. Az aggodalom úgy tűnik nem volt hiába való. A WestelPress kora este ugyanis arról tudosított, hogy késik a kormányfő gépe és csak fél kilenckor landol Ferihegyen. A hírügynökség a MALÉV kommunikációs vezetőjére hivatkozott. A repülőtér kormányvárójában ugyanakkor negyed kilenckor azt a tájékoztatást adták, hogy Orbán gépe már landolt, arról azonban biztonsági okokra hivatkozva nem válaszoltak, hogy pontosan mikor érkezett meg a magyar miniszterelnök.

Áll a ház

Fotó: Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság
A Nemzeti Színház nyitó előadását megelezően a Himnusz hangzott el, majd a megnyitóbeszédek. "Ez a ház a nemzet eszmei és szellemi békességének otthona kell, hogy legyen most és minden időben" - mondta Mádl Ferenc köztársasági elnök - Áll a ház - idézte az államfő Vörösmarty Mihály szavait, hozzátéve: 2002. március 15-én annyi küszködés, küzdelem, kudarcba fulladt újrakezdés után közös örömünk estéjéhez érkeztünk. Az államfő az intézmény lényegeként említette az egységteremtő erő fenntartását, a határon túli magyarság irodalma és színházművészete értékeinek gondozását és a környező népek szellemi kincseinek bemutatását.

"Szűnjenek meg a rút viszályok"

A köztársasági elnök a Hunyadi László című opera sorát idézve azt kívánta: szűnjenek meg a külső és belső rút viszályok, s mind a hazában, mind a Nemzeti Színházban a tehetség, a szeretet, a tisztesség, a békesség teremtő ereje munkálkodjék.

Törőcsik Mari, a nemzet színésze a szakma képviseletében úgy fogalmazott: "remélem és hiszem, hogy az egykori Nemzeti fényes csillagai és hétköznapi munkásai szellemiségükkel most is köztünk vannak és maradnak az érték, a hagyomány, a minőség védelmében". A színművész a köszönet hangján szólt az ország polgáraihoz, akiknek a pénzéből megépülhetett a színház, "a nemzetnek, amely Nemzetit adott az országnak". Az ember tragédiája című nyitóelőadás Orbán Viktor miniszterelnök nélkül kezdődött el, aki kissé késve érkezett a rendezvényre. Az eseményen jelen volt Áder János, az Országgyűlés elnöke és Demszky Gábor Budapest főpolgármestere is.

A későknek várniuk kell

A Nemzeti Színház honlapjának tájékoztatása szerint a színházban az előadások pontosan kezdődnek. A késve érkezők az előcsarnokban elhelyezett kivetítőkön követhetik figyelemmel az előadást, és csak a szünetben foglalhatják el helyeiket.

Fotó: Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság
A Nemzeti Színház megnyitása alkalmából a bemutató után éjfélkor tüzijátékot rendeznek a Duna-parton.

Az ember tragédiája

A Szikora János rendezte előadásról az Index műkritikusai is eltérően vélekednek. Cikkeinket A nyelv tragédiája , illetve Isten hatalmas vetitővászon címen olvashatják.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

12 órája

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

9 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Kultúr
Másodszor is jelölték Donald Trumpot a 2021-es Nobel-békedíjra

Egy svéd parlamenti képviselő szerint a szerb-koszovói gazdasági megállapodásért is megkaphatná.

szeptember 12., 06:37