Kiállították az új Nemzeti makettjét

2000.09.04. 16:39
Az új Nemzeti Színház beruházói nemrég megkapták az építési engedélyt, s azóta munkához is láttak a Lágymányosi hídtól északra, a Soroksári út mentén fekvő egykori expó-telkeken. Részegh Ferenc, a Fidesz ferencvárosi szervezetének irodavezetője az Indexnek elmondta, hogy a Nemzeti Színház mellett épül majd fel egy ötezer férőhelyes kongresszusi központ, valamint az ehhez kapcsolódó öt szálloda - köztük egy gyógyszálló - valamint egy parkolóház, egy bevásárlóközpont és egy luxusapartmanokat tartalmazó épület - tudtuk meg.
Az új Nemzeti Színház első makettjét, valamint a Millenniumi Városközpont látványterveit (a Millennium City Center valójában egy bevásárlóközpont lesz) a kerület, illetve a főváros lakói két hónapon át, szerda délutánonként tekinthetik meg a ferencvárosi Fidesz-iroda épületében - jelentette be az MTI szerint Tirts Tamás, a IX. kerületi Fidesz-szervezet elnöke, országgyűlési képviselő hétfőn, sajtótájékoztatón.

"Felelősen kijelenthetem, hogy mindazok az ígéretek, számítások, amelyek eddig elhangzottak a Nemzeti Színházzal kapcsolatban, továbbra is állnak. A teátrum 2002 márciusára elkészül" - jelentette ki az országgyűlési képviselő. Szűcs Balázs, a IX. kerületi Fidesz alelnöke szerint a Demján Sándor érdekeltségébe tartozó Dunasétány Kft. által megindított Millenniumi Városközpont-beruházás 2005-ig fejeződik be.

A tájékoztatón elhangzott az is: a Csepelre vezető HÉV vonalára eddig még nem született megoldás, az esetleges föld alá vitelt, illetve a HÉV-vonal megszüntetésének és egy új Csepelre vezető közlekedési útvonal kialakításának költségeit eddig még egyik beruházó sem vállalta magára.

A Fidesz által kiadott sajtóközlemény szerint a párt ,,elhatározta, hogy a színház felépültéig is biztosítja a lehetőséget a polgároknak az épület megismerésére. Ennek jegyében kerül kiállításra a ferencvárosi Fidesz-irodában (IX. kerület, Bakáts utca és Lónyay utca sarok) a Nemzeti Színház épületének első makettje, valamint a környező Millenniumi Városközpont építészeti elképzelése."

A Fidesz közleménye szerint a ,,Siklós Mária által tervezett színház makettjét Schwajda György kormánybiztos bocsátotta a kerületi szervezet rendelkezésére, míg a XXI. század városának vízióját Demján Sándor nevével fémjelzett beruházócsoport mutatja be. A sok szeretettel várt látogatók bejegyzést tehetnek abba a vendégkönyvbe, amelyet a Nemzeti Színház megnyitója után a teátrum könyvtárának adnak át. A kiállítás 2001. március 15-ig minden szerdán 15-18 óráig tekinthető meg".