Népszavazást kezdeményeztek Medgyessy javaslatairól

2004.03.06. 14:42
Egy állampolgár népszavazást kezdeményezett az Országos Választási Bizottságnál a közvetlen államfőválasztás és a kisebb parlament ügyében, de a a kezdeményezőnek legalább százezer hitelesített aláírást kell összegyűjtenie.
Egy magánszemély az OVB-hez fordult és népszavazást kezdeményezett a miniszterelnök által felvetett, a közvetlen köztársasági elnökválasztásra és a kisebb létszámú parlamentre vonatkozó ügyekben - közölte a bizottság elnöke szombaton az MTI-vel. "Hozzám eljutott az Országos Választási Irodától a választópolgár beadványa és az aláírásgyűjtő ívek mintapéldánya" - mondta Ficzere Lajos.

Az állampolgári kezdeményezésről pénteken az Index is beszámolt. Ficzere Lajos közlése szerint az egyik kérdés az, hogy "Egyetért-e ön azzal, hogy a nép közvetlen módon válassza meg a Magyar Köztársaság elnökét?". A másik kérdés, hogy "Egyetért-e ön azzal, hogy a Magyar Köztársaság Országgyűlése a jelenleginél kisebb létszámban működjön?".

Százezer aláírás kell

Ficzere Lajos tájékoztatása szerint a beadványozó véleménynyilvánító népszavazás kiírását kezdeményezte. Elmondta: annak érdekében, hogy az Országgyűlés eldönthesse, elrendeli-e a népszavazás kiírását a közvetlen köztársasági elnökválasztásról és a kisebb létszámú parlamentről, legalább százezer hitelesített aláírást kell összegyűjtenie a kezdeményezőnek.

Az OVB elnöke nem tudott választ adni arra, hogy a bizottság következő ülésén döntést hoz-e a kérdésben. "A népszavazási kezdeményezések tárgyában benyújtott aláírásgyűjtő ívek hitelesítésére a jogszabály 30 napos határidőt állapít meg az OVB számára, ezen belül kell meghozni a döntést" - mondta Ficzere Lajos.

A jogszabály által rögzített határidőkről szólva még elmondta: az OVB által meghozott döntést a Magyar Közlönyben nyolc napon belül közzé kell tenni, és a közzétételt követő 15 napon belül jogorvoslattal lehet fordulni az Alkotmánybírósághoz az OVB döntésével szemben.

A népszavazásról szóló törvény tartalmazza, hogy ha a népszavazási kezdeményezésre vonatkozó aláírásgyűjtő ívet, illetve a kérdést az OVB hitelesítette, akkor ugyanazon tartalmú kérdésben nem nyújtható be aláírásgyűjtő ívek újabb mintapéldánya, illetve népszavazás elrendelésére irányuló újabb kezdeményezés a népszavazás megtartásáig, vagy a kezdeményezés elutasításáig, illetve az aláírásgyűjtő ívek benyújtására rendelkezésre álló határidő eredménytelen elteltéig.

Mérlegelve vagy kötelezően

Ficzere Lajos emlékeztetett rá: országos népszavazást döntéshozatal vagy véleménynyilvánítás céljából lehet kérni, a népszavazás elrendelésére kötelezően vagy mérlegelés alapján kerülhet sor.

"Országos népszavazást kell tartani legalább kétszázezer választópolgár kezdeményezésére, és az eredményes népszavazás alapján hozott döntés az Országgyűlésre kötelező" - mondta az elnök.

Hozzátette: mérlegelés alapján országos népszavazást a köztársasági elnök, a kormány, az országgyűlési képviselők egyharmada vagy százezer választópolgár kezdeményezésére az Országgyűlés rendelhet el.