Auguszta
-4 °C
2 °C

Ősmagyar lehetek, vidám nem?

2011.10.12. 13:28 Módosítva: 2011-10-12 13:29:58

A tízévenkénti nagy nemzeti rovancs idei felvonása, a 2011-es népszámlálás túl van az egyharmadán, már csak 19 nap, és az ország lakossága és lakásállománya szépen megszámláltatik. Sőt, aki önszámlálni akar, akár papíralapon, akár online, annak már csak napjai vannak hátra, ezekre ugyanis csak október 16-ig van lehetőség. Aki addig nem vallott, az 17-től már a negyvenezer számlálóbiztos valamelyikével fog találkozni, ezek egyike vagyok én.

Aki viszont önjáró volt, az különösebb kalandok sorával szórakoztatta a számlálóbiztost, vagy szórakoztatta ő az online felület, mint Brad Pittet a magyar rendőrség. Legalábbis ez derül ki a Népszámoshoz beérkezett levelekből.

De mielőtt közzétenném ezekből készített válogatáscsokromat, egy komoly önkritikával kell kezdenem.

Rosszul idéztem a matekérettségim feladatát – Bolyai János népe vagyunk, természetes volt, hogy ez gyorsabban kibukik, mint az őszödi beszéd. Többen is megjegyezték, hogy az egyenlő szárú háromszögbe rajzolt trapézzal kapcsolatos feladatleírásom hibás, biztos, hogy nem területet kérdeztek. Az első tipp az volt, hogy akkor kerületet, de aztán most úgy tűnik, azt sem. Szóval hahó, valaki, aki majdnem húsz éve érettségizett vagy érettségiztetett, vagy egyszerűen csak káprázatosabb a memóriája, mint a teljes Polgár-családé: emlékszik valaki, mi volt az 1992-es matekérettségin az a háromszöges-trapézos feladat?

És akkor most szolid körkép arról, hogy számlálódik az ország.

Olvasónk online töltött ki, és biológiai csodát teremtett. „Ha van egy kislányom, aki 2002-ben született, tényleg szülhetett 1985-ben egy gyermeket? A kérdőívet befejezve a válasz: igen; a program nem talált hibát az adatokban” – írta meg számos tapasztalata egyikét.

Szintén online töltöttek azok, akik becsületes szülőkként megkérdezték hatéves gyereküket, milyen vallású szeretne lenni. Innen az idézet:

Apa kérdi anyától: „Mit írjak ide a gyereknek, hogy 'Mely vallási közösséghez, felekezethez tartozónak érzi magát'?”
Anya gyerekhez: „Hahó! Mely vallási közösséghez, felekezethez tartozónak érzed magad?”
Gyerek (6 éves): „Az mi?”
Anya gyerekhez: „Milyen vallásúnak érzed magad?”
Gyerek: „Vidámnak”.
Anya apának: „Írd oda, hogy Egyéb, vidámnak érzi magát”.
Apa: „Ha bejelölöm, hogy Egyéb, akkor csak az ősmagyar egyházat, meg ilyesmiket lehet választani”.
Gyerek: „Akkor most nem lehetek vidám?”

Szerencsére mi azok lettünk.

Nem úgy, mint azok a skótok, akik Magyarországon dolgoznak, és megnépszámláltattak. Egyikük története a mikroblogszférát is bejárta: "a főnököm férje nagyjából egy napot töltött azzal, hogy rájöjjön, melyik válaszkombináció esetén tudják azt bejelölni, hogy skótok. Ez csak akkor sikerülhet, ha korábban britnek jelölték magukat (...) kis probléma volt a nyelvvel is: csak egy emberét fogadta el angolnak a rendszer, a többieket pigeon english-re állította (...) a rendszer azzal se tudott mit kezdeni, hogy az angol oktatási rendszerben korábban mennek iskolába, szóval a nagyobbik fiút két évvel idősebbnek kellett regisztrálniuk”.

Hát igen, hiába a családbarát kormány, a gyerekekkel, legalábbis ha statisztikát csinálunk, csak a baj van. „Számomra a legkedvesebb kérdés az volt, milyen nyelven beszél a négy hónapos kislányom. Megelőlegeztem neki a magyart, remélem, nem csalódom majd benne” – írta meg legrövidebben több olvasónk kétségeit egy bizakodó atya.

Persze az online felület hülyeségei nélkül – hogy ott például római számokban kell megadni a budapesti kerületeket, miközben papíron arabbal – csodás perceket tud produkálni a népszámlálás. Részben az önkitöltők meghökkentő szövegértelmezései és életvitele miatt.

„Arra a kérdésre, hogy milyen jogon lakik a címen, abba a sorba, hogy tulajdonos beírja a nevét (...) 8 általánost végzett, de megszerezte a kőműves végzettséget” – írja egy kolléga egy önkitöltőről; később tisztázódott: valóban nem járt szakmunkásiskolába, „az apjától tanulta”. Sokan beleírnak, ez is egyre gyakoribb tapasztalat, azokba a kockákba, ahová nem szabad írni. Aztán „egy nőtlen férfi megjelölte, hogy van 3 élve született gyermeke, de fogalma sincs, hogy mikor születtek, és hogy hol vannak”.

Néha a válaszadókkal sem könnyebb az ember dolga, mint az önkitöltőkkel. Egy kollégánk élménye a fővárostól nem túl messze lévő városban: „75-80 éves néni, zokog, tegnap temette el az 'élettársát', egy 12 éves cicát. Én: 'Részvétem! Mi történt a cicával?', mire a néni: 'adtam neki egy doboz Xanaxot”.

Általános tapasztalat egyébként, hogy az idősek a segítőkészebbek lennének, de néha sajnos nem tudnak segíteni: „volt egy öregúr, aki Moszkvában járt egyetemre, de hogy előtte hány osztályt végzett és milyen iskolában, azt nem tudta megmondani, mondván, nem nézte azt akkor senki”.

„Egy öttagú családban találkoztam olyan helyzettel, hogy négyen voltak otthon egyszerre, mégis a nagymama fejtegette a család adatait egyedül, míg a többiek vígan tévéztek a nappaliban”. Gyakori, hogy a postaládában otthagyott borítékot kidobják, „mert nem volt rajta címzett név, mi meg csak bérlők vagyunk”, vagy „mert nem nekünk szólt, valami ismeretlen neve volt rajta”.

Egy kolléganő jóllakottan fejezte be a munkát.

„Voltam olyan családnál is, ahol a családfő egyből elém pakolt egy szelet süteményt kistányéron, villával, hozott  szörpöt, 1:7-es keverési arány helyett 1:1-ben kaptam a nedűt, kötelező volt elfogyasztanom. Amikor a munkára vonatkozó kérdéshez értünk, felcsattant, hogy ő bizony nyugdíjas létére igenis dolgozik, egész hétvégén sütött. Felpattant, előkapta a hűtőből a vasárnapról maradt almá spitét, és azt mondta: 'Ha a másik sütiből nem eszik, akkor ebből muszáj lesz!' Elfogadtam volna a másik süteményt is, de legalább 1 kérdőívet szerettem volna kitölteni, mielőtt megeszem. Amikor készen lettünk, elővett egy darab alufóliát, és becsomagolta nekem a cukrászsütit és a maradék almáspitét is”, sőt, a végén egy szál rózsát is kapott.

De persze, legyünk szakmánkhoz önkritikusak, akár kereskedelmi tévék a szilveszteri bakiparádékban.

„A hozzánk kirendelt számlálóbiztossal mi is megegyeztünk, hogy hagyja a papírokat nyugodtan nálunk, kitöltjük (...) Az egyik este indultunk otthonról, ám ajtót nyitva szembetaláltuk magunkat vele. Mondta, hogy egyeztetne velünk, ezért bátran meg is nyomta a csengőt (mármint a mondókája után!) Elképedve álltunk ott, vele szemben, csak annyit tudtunk mondani: 'itthon vagyunk!', mire ő: „jaj, de jó!',. majd megkérdezte, hogy tudnánk-e őt fogadni” – írták egy hosszabb beszámolóban egy kissé dekoncentrált kollégáról (a fáradtság egyébként is kezd jellemző lenni ránk, tudok olyan számlálóbiztosról, aki csöngetett és jó estéttel köszönt, amikor hazament).

Egy kolléga az önkitöltős kérdőívet visszavitte, „ugyanis a személyi kérdőívem 5.-6. kérdésénél nem látott semmit (...) elmagyaráztam neki, hogy születésem óta itt lakom, és látja, ott az a nyíl, ami a 7. kérdéshez vezet, mint némely társasjátéknál, ha erre a pontra érsz, ugorj ide és ide”.

És végezetül a valószínűleg legszórakoztatóbb kollégánk. Olvasónk hosszasan írt róla, egy kis kivonat: „a népszámláló Dante-idézettel szórakoztatott minket, és elmesélte, hogy ő Isten szomszédja, mert a templom mellett lakik (...) nagyon hangos szomszéd, ráadásul már nem is kötélen húzzák a harangot, hanem programozva (...) tiltakozott a jedi vallás ellen, de tántoríthatatlan kérésünk után beírta (...) megmutatta, hogy a cipőjéből hiányzik a cipőfűző, mert ha netán olyan lakásba megy, ahol le kell venni a cipőt, akkor ez így nagyon praktikus.