Szonda: eredményes lehet a népszavazás

2008.03.05. 07:24
Nagy valószínűséggel érvényes és eredményes lesz a vasárnapi népszavazás, derül ki a Szonda Ipsos felmérésből, amelyet a Népszabadság szerdai száma ismertet. A megkérdezetteknek kevesebb mint harmada gondolja úgy, hogy a kormánynak távoznia kéne egy sikeres referendum esetén.

A legnagyobb valószínűsége annak van, hogy eredményes lesz a március 9-i országos népszavazás - írja a Szonda Ipsos kutatására hivatkozva a Népszabadság. Ha például a részvételi arány megközelíti, vagy meghaladja a 40 százalékot, akkor az igenek száma 2,5 milliónál is több lehet.

Bár minél többen adják le a voksukat, várhatóan annál kisebb lesz az igenek aránya, ám nem valószínű, hogy 75 százalék alá süllyed. A február végén készített közvélemény-kutatás szerint a Fidesz táborának 70 százaléka ígérte, hogy elmegy igennel szavazni, míg a szocialisták támogatói sokkal inkább megosztottak: az otthonmaradás és a nemleges szavazat között dilemmáznak.

A kutatás szerint az igenek győzelmével számolva 30 százalék gondolja azt, hogy a kormánynak távoznia kellene, a többség - 55 százalék - szerint az ügydöntő népszavazás döntéseit kell végrehajtani.