Hiába hívogatja a Fidesz Netanjahut

2007.05.10. 15:42
A Fidesz számára kapóra jött volna, hogy Benjamin Netanjahu már rég rábólintott egy budapesti pártkongresszusi vendégszereplésre. Az izraeli Likud párt egykori miniszterelnöke díszvendég lett volna Orbán Viktor pártelnöki újraválasztásán, de ötödször sem jött össze.

A zsidó állam belpolitikai eseményeitől függött, hogy Wilfried Martens, az Európai Néppárt elnöke másodhegedűs lesz-e Orbán Viktor újraválasztásán a nemzetközi támogatók között.

Ötödszörre sem

A Fidesz május 19-20-i tisztújító kongresszusán a megszokott európai politikus gárda mellé szokatlan húzással Benjamin Netanjahut hívták meg a szervezők. Az egykori izraeli kormányfőnek az Index információi szerint már rég érvényes meghívása volt az ellenzéki párt vezetésétől. Fideszes forrásaink szerint már négy alkalommal invitálták Budapestre, de eddig valamennyi próbálkozás meghiúsult. Netanjahu most is feltételesen mondott igent, a Heti Válasz azonban szerdán nyilvánosságra hozta a kongresszusi meghívást. Az Index információi szerint az izraeli kormányválság miatt csütörtökön viszont véglegessé vált, hogy megint csak hiába várták a Likud politikusát.

Bibivel dumáltak

A Fidesznél mindenki azt emelte ki, hogy Netanjahu meghívása természetes következménye a két párt között az Orbán-kormány idején kialakult jó viszonynak. "Bibivel (Benjamin Netanjahu közismert beceneve) nagyon jóízűeket beszélgettek" - mondta az egyik neve elhallgatását kérő politikus a Fidesz-elnök izraeli látogatására utalva. Több fideszes megerősítette viszont, hogy Izrael volt miniszterelnökének vendégszereplése nem csupán a párt külföldi támogatóinak listáját bővítette volna. Netanjahu demonstratív fellépése a Fidesz oldalán ugyanis komoly érv lehetett volna a kormányoldal által hangoztatott antiszemitizmus-vádakkal szemben.

Büchler András, a budapesti izraeli nagykövetség sajtótitkára csütörtökön délután jelezte, hogy Netajahu várhatóan sűrű programja miatt lemondta az amúgy is csak néhány órásra tervezett látogatást.