Korompai egyelőre nem akar beszélni

2001.07.12. 15:30
Hiába próbálta kihallgatni Korompai Nicolette-t a Központi Ügyészségi Nyomozóhivatal, a Concordia Rt. volt vezetője megtagadta a vallomástételt. A nyomozóknak viszont sikerült szóra bírniuk Szabadi Bélát, akit ma már nem a luxusutazásairól, hanem az ingyen falatozásairól és italozásairól, valamint mobiltelefon-számlájáról faggatták. A politikus ügyvédje nem tartja kizártnak, hogy védence mentelmi jogát szeptemberben újból felfüggesztik, a Concordia több száz millió forintos kétes kifizetései miatt. Az ügyben az ORFK hűtlen kezeléssel gyanúsít egy ápolónőt, aki állítólag feltáró beismerő vallomást tett a rendőrségen.
A múlt héten pénteken előzetes letartóztatásba vett Korompai Nicolette-t eddig csak egyszer sikerült kihallgatniuk az ügyészségi nyomozóknak. Az FVM százszázalékos tulajdonában lévő Concordia Közraktár Rt. májusban menesztett vezetőjét csak akkor tudták szóra bírni, amikor több tízmillió forintos hűtlen kezelés gyanújával őrizetbe vették. Múlt héten szerdán egy kétes, 55 millió forintos vagyoni hátrányt okozó búzaügyletről kérdezték. Azóta még egyszer megpróbálták szóra bírni, ám Korompai kijelentette: nem kíván vallomást tenni. Bánáti János Korompai ügyvédje az Indexnek elmondta: hétfőn fellebbezett az előzetes letartóztatás ellen, ám visszajelzés még nem érkezett.

Az ügy hátterében egy tízezer tonnás búzaeladsás van

Ugyanebben az ügyben a Népszabadság információi szerint hűtlen kezeléssel gyanúsít az ORFK egy ápolónőt. A hölgy a Ploy Kft.-t képviselte, amely a Concordia Közraktár kereskedőcégével, a GMS '96 Kft.-vel állt kapcsolatban. Az ügy hátterében egy tízezer tonnás búzaeladás van. A GMS 96 Kft. ugyanis annak idején a gabona eladásában már megállapodott az Agrograin Rt.-vel, ám Korompai utasította a kft.-t, hogy a búzát a Ploy Kft.-nek 340 millió forintért adja el. A Ploy később 55 millió forintos felárral adta tovább a búzát az Agrograinnek. Ezt a pénzt ezután a Ploy öt különböző társaságnak utalta tovább. A dokumentumok szerint ezért az összegért a cégeknek marketingmunkát, piackutatást és üzleti hálózatszervezéssel kapcsolatos munkát kellett végezniük, ám egyelőre úgy tűnik, hogy ezeket nem teljesítették. A Népszabadság úgy tudja, hogy F. Beatrixnak négy millió forintot utalt át a Concordia egy gabonatérkép elkészítésére, de ez sem készült el. A hölgy, aki nagyon fél, állítólag részletes, beismerő vallomást tett.

A rendőrség először Böröczky Csabát, a GMS '96 Kft. volt vezetőjét, helyettesét, azután Korompai Nicolette-t vette őrizetbe, a héten pedig F. Beatrixot hallgatták ki gyanúsítottként. Valószínű, hogy a napokban újabb személyeket gyanúsít a rendőrség, s újabb érintetteket hallgat ki.

Szabadi kijelentette: nem az ő dolga volt az elszámolás

Elképzelhető, hogy az ügyben Szabadi Bélát, a június 22-én előzetes letartóztatásba helyezett volt politikai államtitkárt is gyanúsítottként hallgatják meg az ügyben. Szőgyényi József nem tartja kizártnak, hogy ezért szeptemberben a legfőbb ügyész ismét kéri a parlamenttől a kisgazda képviselő mentelmi jogának felfüggesztését. A honatyát ma is kihallgatta a Központi Ügyészségi Nyomozóhivatal. Szőgyényi az Indexnek elmondta: különböző számlákról faggatták védencét. Azt kérdezték, hogy a minisztérium pénzéből kivel italozott és falatozott, valamint mobiltelefon-hívásairól is érdeklődtek. Szabadi a számlákról semmit sem tudott mondani, állítása szerint nem az ő dolga volt az elszámolás.