Iratokat hagytak el a házkutató rendőrök

2008.02.25. 13:02
Több helyen is házkutatást tartottak nyomozók, és embereket halgattak ki pénteken a politikusok elleni támadások miatt. Senkit nem gyanúsítottak meg, de az egyik szegedi házkutatás helyszínén elhagytak egy aktát. A becsületes megtalálótól alig akarták átvenni.

A Molotov-koktélos támadások ügyében végzett házkutatásoknál a Nemzeti Nyomozóiroda (NNI) munkatársai dokumentumokat felejtettek egy szegedi lakásban, ezeket próbálta visszajuttatni egy tanúként meghallgatott fiatal hétfőn a hatóságoknak; az aktát a harmadik helyen, a Szegedi Nyomozó Ügyészségen vették át tőle, a nyomozók ellen fegyelmi eljárás indult.

Épp kísérletezett

A tanúként meghallgatott fiatalember, Ignáth Imre a Szegedi Rendőrkapitányság épülete előtt tartott sajtótájékoztatón elmondta, pénteken hajnalban a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai munkahelyén, egy szegedi laboratóriumban keresték meg azzal, hogy házkutatást tartanak lakásán. Mivel éppen egy hosszabb kísérletet végzett, s azt nem akarta félbehagyni, ellenállt a rendőri intézkedésnek, ezért megbilincselték és saját lakásába vitték.

Lefoglalták számítógépét, s más műszaki cikkeket, adathordozókat, mobiltelefonját. Tanúként hallgatták meg a Molotov-koktélos támadásokkal, valamint az azok elkövetését magára vállaló Magyarok Nyilai Nemzeti Felszabadító Hadsereggel kapcsolatos nyomozásban, közölte a biológushallgató.

Az egyetemista azt mondta, nincs kapcsolata az általa fiktív szervezetnek tartott Magyarok Nyilai Nemzeti Felszabadító Hadsereggel, s a Molotov-koktélos támadásokról sem tud semmit. A Szegeden tartott tanúmeghallgatás után hazaérve észrevette, hogy a rendőrök ott felejtettek egy aktát, amiben a nyomozással kapcsolatos dokumentumok voltak. A sajtónak bemutatott iratok között szerepelt egy lista a házkutatás során keresendő tárgyakról, három határozat házkutatások elrendeléséről, több fénykép és térfigyelő kamerák felvételeinek másolatai.

Ignáth Imre az aktát megpróbálta leadni a rendőrkapitányságon, onnan azonban az NNI néhány száz méterre található területi irodájához irányították, a dokumentumokat viszont ott sem vették át tőle. Végül a Szegedi Nyomozó Ügyészségen adta le, átvételi elismervény ellenében az aktát.

Tucatnyi kihallgatás

Keresztes Imre, a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője korábban elmondta, tucatnyi helyszínen, tucatnyi embert hallgattak meg péntekre virradóra tanúként az MSZP-s politikusok elleni Molotov-koktélos támadások ügyében, de senkit nem gyanúsítottak meg. Az akció során Budapesten és vidéken egyaránt hallgattak meg tanúkat, akikkel kapcsolatban konkrét adat volt arra, hogy információjuk lehet a Molotov-koktélos támadásokról, valamint az azok elkövetését magára vállaló Magyarok Nyilai Nemzeti Felszabadító Hadseregről - közölte.

A nyomozásnak ugyanis nemcsak a Molotov-koktélos támadók felderítése a célja, hanem az is, hogy kiderítsék: létező szervezet-e a Magyarok Nyilai Nemzeti Felszabadító Hadsereg, és ha igen, kik a tagjai.

Február 8-ra virradóra ismeretlenek három településen - Gödön, Dunaújvárosban és Kunhegyesen - összesen négy szocialista politikus házára dobtak robbanó benzines palackokat. A Központi Nyomozó Főügyészség terrorcselekmény bűntette miatt rendelt el nyomozást. A főügyészség egyesítette ezeket az ügyeket a Kóka János SZDSZ-elnök és a Hiller István MSZP-alelnök házát ért decemberi támadások miatt indult nyomozásokkal.