Sólyom már tényleg népszerű

2008.03.03. 07:38
Sólyom László kivételével az összes magyar politikust inkább gyűlölik, mint szeretik a magyarok. Szilvásy Györgyről meg az ország fele azt se tudja, kicsoda, derült ki a Szonda Ipsos a Népszabadságban közölt felméréséből.

Továbbra is Sólyom László köztársasági elnök vezeti a politikusok népszerűségi listáját, derült ki a Szonda Ipsos a Népszabadság számára készített felméréséből. Sólyom az előző hónaphoz képest egy pontot erősített, így már tényleg népszerűnek nevezhető, jelenleg 51 ponton áll.

A második helyezett Dávid Ibolyát már többen nem szeretik, mint ahányan szeretik, az MDF elnöke 47 pontot ért el. Göncz Kinga népszerűsége két pontot esett, így Orbán viktor a maga 45 pontos támogatottságával feljött a lista negyedik helyére. Gyurcsány Ferenc 28 ponttal hátulról a negyedik, csak Szilvásy György, Kóka János és Horváth Ágnes népszerűtlenebb nála.

Szilvásy György amellett, hogy népszerűtlen, ismeretlen is. A titkosszolgálatokat felügyelő minisztert a megkérdezettek fele tudta csak azonosítani, ezzel ő a legkevésbbé ismert magyar politikus. A kormányból Bajnai Gordon és Gráf József számít ismeretlennek 52 illetve 54 pontos ismertségi aránnyal, de Semjén Zsoltról is csupán a válaszadók 55 százaléka tudja, hogy kicsoda.

A Szonda adatsora alapján egyébként a politikusok népszerűsége gyakorlatilag változatlan, egyikük megítélésében sem történt statisztikailag releváns változás.