Fodor programot kért Gyurcsánytól

2008.06.24. 17:32
A gazdasági versenyképesség javítását és a szociális biztonság megteremtését nevezte az elkövetkezendő két év legfontosabb feladatának Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, miután tárgyalt az SZDSZ delegációjával. Fodor Gábor, az SZDSZ elnöke azt mondta, hogy konkrét cselekvési programot kért a miniszterelnöktől. A liberálisok ennek ismeretében döntenek arról, hogy elfogadják-e azt, vagy szakértői kormányban, netán előrehozott választásokban.

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a szabad demokrata pártelnökkel folytatott találkozót követően azt mondta, abban egyetértés volt a liberális tárgyalódelegációval, hogy a szabad demokraták elsősorban a jelenlegi kormány sikerében érdekeltek.

Gyurcsány is osztja azt az elképzelést, hogy cselekvő, kezdeményező kormányzásra van szükség. Azt mondta, a legfontosabb cél a versenyképesség növelése illetve a szociális biztonság fenntartása. A munkahelyteremtések érdekében csökkentenék a járulékokat, átalakítanák az adórendszert, részletek azonban nem hangzottak el.

Fodor programot kért

Ami a Fodor által kért cselekvési tervet illeti, azt Gyurcsány augusztus végére ígérte. Márpedig a liberálisok elnöke szerint csak ennek ismeretében dönthető el, a szabad demokraták támogatják-e a kabinet törekvéseit, netán szakértői kormányt látnának szívesen, vagy esetleg előre hozott választást.

Fodor többször hangsúlyozta, hogy konstruktív ellenzékként képzeli pártja jövőjét, amely az ország érdekében fog cselekedni, amikor döntéseit meghozza. Mindkét pártelnök hangsúlyozta a tiszta közélet megteremtésének szükségességét, illetve az alkotmányos rendszer védelmét. Fodor e mellett a költségvetési egyensúly megtartásának szükségességét is hangoztatta.

Arra a felvetésre, hogy az ismételt koalíciókötés felmerült-e, Gyurcsány viccesen azt mondta, a szó maga, hogy koalíció többször is elhangzott, ami nem csoda tíz év közös kormányzást követően. Szerinte pártja nyitott akár új koalícióra is, de most az elkövetkezendő két év feladatairól esett szó.

Gyurcsány augusztusra ígért egy programot

Gyurcsány arra a kérdésre, hogy lesz-e cselekvési program, miközben korábban azt mondta, hogy nem, úgy reagált: amit az SZDSZ cselekvési programnak hív az már készül, ennek jegyében tanácskoztak az MSZP vezetői Dobogókőn is. Augusztus végére, szeptember elejére már készen lesznek azokkal a konkrét törvényjavaslatokkal, amik a továbbiakról szólnak majd.

(Megjegyzendő: a dobogókői tárgyalásokat „nem előremutatónak” minősítette korábban Fodor.) A két párt delegációjának tanácskozásán megegyeztek abban, hogy a legmagasabb szinten folytatják az egyeztetéseket, de szakpolitikai kérdésekről alacsonyabb szinten is lesznek majd megbeszélések.

Hogy mikor, arról csak találgatni lehet, ugyanis a szocialisták azt állították, hogy ők most is a szakkérdések megvitatására készültek, azért akartak szakminiszterekkel dúsított delegációval felvonulni, ám a szabad demokraták egyelőre a politikai irányokat akarták tisztázni. Ezt persze, mondta az egyik MSZP-s tárgyaló, előbb a saját köreikben kellene megtenni, ugyanis a bent ülő liberálisok szerinte "egymás heréit fogták". (Emlékeztetőül: sokáig úgy volt, hogy Kóka János nem vesz részt a tárgyalásokban, aztán mégis befutott.)

Majd még tárgyalnak a nyáron

Egyébként a szocialisták szerint az történt, amit vártak, verbálisan nyomta őket az SZDSZ, és szerintük a liberálisok, akik amúgy is ráérnek szeptemberben dönteni, nem is nagyon ambicionálják a gyors kiegyezést, ugyanis jelenleg a lebegtetés az egyetlen módja, hogy Fodor érdekessé tegye pártját, és kicsit feltornássza népszerűségét.

Hogy honnan szerezne Fodor plusztámogatókat, azt nem nagyon értik az MSZP-sek, a megbeszélésen állítólag meg is mondták a liberálisok első emberének, kár arra számítania, hogy a Fidesztől rabolhat támogatókat.

És az MSZP-s átszavazókban se nagyon bízzon, ugyanis a baloldalnak komoly fölénnyel kellene ahhoz rendelkeznie, hogy 3-4 százaléknyi támogatója a szabad demokratákat ikszelje be. Az Index úgy tudja, hogy ez nyersebb formában is elhangzott a megbeszélésen: Fodor dönthet úgy, hogy nem működik együtt, de ennyi erővel akár ki is ugorhat a (politikai) ablakon.