A rendőrség vizsgálja az ISM milliárdos ügyeit

Az ORFK gazdaságvédelmi főosztálya csütörtökön elrendelte nyomozást az ISM stadionrekonstrukciós programjával kapcsolatban. A rendőrség vizsgálja a hódmezővásárhelyi uszoda dupla állami támogatásban részesített építését is. A főosztály vezetője sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a folyamatban lévő "közérdeklődésre számot tartó", közpénzek elköltésével kapcsolatos ügyek közül hat esetben már gyanúsítottakat is megneveztek.
A Millenáris Kht. ügyében kettő, a Defend Kft., egy, az Informatikai Kormánybiztosság és az MTV ügyeiben pedig egy-egy személyt már gyanúsítottként hallgatott ki a rendőrség, az Országimázs Központ kiadványának elkészítésében közreműködő cég vezetőjét pedig előzetes letartóztatásba is helyezték - vonta meg a "közérdeklődésre számot tartó" ügyek leltárát Papp Csaba, az ORFK gazdaságvédelmi főosztályának vezetője.

ISM belépő: 5 milliárd

Csütörtökön elrendelték a nyomozást Jánosi György sportminiszter bejelentése alapján az ISM előző vezetése alatt indított stadionrekonstrukciós programjával kapcsolatban. Papp alezredes elmondta, hogy nyomozás az 5 milliárd forintos beléptető rendszer-beruházás pályáztatását, és a megvalósulás elmaradását vizsgálja. A 38 stadionba tervezett beléptetők ugyanis annak ellenére, hogy 4 milliárdot már kifizettek a kivitelezőnek csak két helyen készült el. Mint emlékezetes, Jánosi szeptember elején sajtótájékoztatón jelezte, hogy a tárca átvétele után nagyösszegű visszaélésgyanús ügyletekre bukkantak. A miniszter ismertetése szerint a 2000-ben megkezdett projektben eredetileg 1,2 milliárd forintot irányoztak elő a rendszerekre. Az összeget később Deutsch Tamás 3,2 milliárdra módosította a stadionrekonstrukcióra fennmaradó keret terére. Az olcsóbb pályázatok ellenére végül egy közel 5 milliárdos ajánlatot fogadtak el, amelyből 4-et a közbeszerzési eljárás lefolytatása után ki is fizettek a szállítónak. A rendőrség vizsgálja a hódmezővásárhelyi uszoda-beruházás körülményeit, amelyhez az ISM először 400 millió forintos állami támogatást biztosított, majd ugyanekkora összegre állami kezességvállalást is adott.

Nyakó: Orbán a felelős
A rendőrség munkája az ország olyan négy évéről ad látleletet, amikor a bűnözés, a korrupció állami rangra emelkedett a kormányzat különböző szintjein - jelentette ki az MTI-nek csütörtökön Nyakó István. Az MSZP-szóvivő az ORFK Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatósága sajtótájékoztatóján elhangzottak kapcsán nyilatkozott. Nyakó István úgy fogalmazott: a bűnözés és a korrupció állami szintre emelkedéséért Orbán Viktor volt miniszterelnököt terheli a politikai felelősség. - Ha nem tudott róluk, és ez mégis megtörténhetett, akkor azért, ha tudott róluk, akkor pedig azért - mondta a szóvivő.

Hozzátette: ma mindenki szembesülhet azzal, hogy "a keresztény etikai értékeket megcsúfoló, polgárinak nevezett értékrend" belső működése milyen is volt valójában.

A tűzijátékokat is vizsgálják

Papp Csaba elmondta azt is, hogy az APEH egyik főosztályvezetőjét jogosulatlan adatkezeléssel gyanúsítják, továbbá sajnálatos módon látókörbe került egy, a rendőrség kötelékébe tartozó személy is annak kapcsán, hogy tavaly a Defend Kft. két munkatársa a Magyar Fejlesztési Bank megbízásából 84 esetben 189 személyre vonatkozóan adatokat gyűjtött. Az Index kérdésére elmondta, hogy a rendőrség nem csak a mintegy 1,8 milliárdos Millenniumi Országjáró című kiadványának ügyében vizsgálódik az imázsügyekben, ahol már előzetes letartóztatásba helyezték T. Szabolcsot, a Happy End Kft alkalmazottját és a MERT Rt. vezérigazgatóját. A nyomozók vizsgálják a 11-12 milliárdos költségvetésből gazdálkodó Országimázs Központ más projektjeit is, többek között a hannoveri világkiállítás, a Bán bán film és a tűzijátékok finanszírozásának részleteit is.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

5 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19