Törvénysértő volt, ezért meg kell ismételni az Országos Cigány Önkormányzat alakuló ülését - közölte a Közép-Magyarországi Regionális Közigazgatási Hivatal vezetője az MTI-vel kedden. Forgács Imre közleménye szerint az alakuló ülés több szempontból, ideértve az elnök megválasztásának körülményeit is, törvénysértő volt. Ezért törvényességi észrevételben felkérte a megválasztott képviselőket, hogy április 13-ig megtartandó újabb közgyűlésen szüntessék meg a törvénysértéseket.
A hivatal, ahol tud segít
A közigazgatási hivatal panaszbejelentések alapján vizsgálta meg az alakuló ülésen történteket. A közlemény szerint a közigazgatási hivatal feladat- és hatáskörében minden szakmai segítséget megad az ülés törvényes és zavartalan lebonyolításához.
A hivatal többek között Farkas Flórián panaszbeadványa alapján vizsgálta a március 13-án tartott közgyűlés körülményeit. Farkas Flórián, a Lungo Drom elnöke, fideszes országgyűlési képviselő azért fordult a közigazgatási hivatalhoz, mert véleménye szerint törvénysértő módon jártak el az alakuló közgyűlésen.
Március 13-án Kozák Jánost, a Lungo Drom színeiben mandátumot szerzett képviselőt - ugyanakkor a rivális MCF jelöltjét - választotta elnöknek az OCÖ közgyűlése, miután a korelnök, Drágos József berekesztette az alakuló ülést.
Farkias elégedett
Farkas Flórián az MTI megkeresésére azt mondta: a közigazgatási hivatal döntése visszaadta a magyarországi cigányságnak a jogállamiságba és a demokráciába vetett hitét, hiszen ennyire nyilvánvalóan jogsértő választás még nem történt, mint március 13-án. A döntés - mint fogalmazott - "ismét a Lungo Drom győzelmét igazolta". Ennek üzenetértéke van, a másik oldalnak be kell látnia, hogy törvényes és demokratikus választást kell lebonyolítani - tette hozzá.
Farkas Flórián - mint mondta - a következő elnök személyét illetően nem kíván találgatásokba bocsátkozni. A Lungo Drom vezetője arról sem kívánt nyilatkozni, hogy véleménye szerint szervezete vagy az MCF lesz többségben az alakuló közgyűlésen.
Kozák tudomásul veszi
Kozák János, akit az MCF az OCÖ megválasztott elnökének tartott, az MTI-nek elmondta: tudomásul veszik a közigazgatási hivatal döntését és készen állnak egy új választásra. Meggyőződésünk, hogy az MCF többségben van és megnyeri a választást - tette hozzá. Kozák János nem kívánt arra a kérdésre válaszolni, hogy elfogadná-e az újbóli elnökjelölést.
Rángatták egymást
A botrány azért tört ki az alakuló ülésen, mert az MCF frakciója a Lungo Drom képviselőjét, Kozák Jánost jelölte elnöknek Farkas Flóriánnal szemben, majd erőszakkal, kiabálások kíséretében átültették a jelöltet soraikba.
Az MCF és a Lungo Drom sorai között sorfalat állva több olyan ember megjelent, akik az MCF szimpatizánsai voltak, és megakadályozták a Lungo Drom politikusait abban, hogy a képviselőt visszarángassák a saját soraik közé. Az ülés berekesztése és a lungo dromos képviselők távozása után az MCF tovább folytatta a közgyűlést és megválasztotta a Farkas Flóriánnal szemben állított egyetlen elnökjelöltet.
Az országos kisebbségi választásokon az 53 tagú közgyűlésben a Lungo Drom 28, míg az MCF 25 mandátumot szerzett. Így az volt várható, hogy a többség Farkas Flóriánt választja majd OCÖ-elnöknek.