Árpád
-2 °C
4 °C

Tanúkihallgatások lesznek országimázsügyben

2002.06.10. 07:28
Hamarosan elkezdődhetnek a tanúkihallgatások az országimázsügyben - adta hírül a Népszabadság. A különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés alapos gyanúja miatt elrendelt nyomozás keretében az ORFK szervezett bűnözés elleni igazgatóságának a nyomozói több köbméter iratot és nagyszámú számítógép-adathordozót foglaltak le a Happy End és az Ezüsthajó Kft.-től. A számlákat és bizonylatokat vizsgálatra átadták az igazságügyi szakértőknek.
Várhatóan a héten elkezdődnek a tanúkihallgatások az országimázsügyben - közölte a Népszabadság érdeklődésére Németh László ezredes, az ORFK szervezett bűnözés elleni igazgatóságának főosztályvezetője. Elsőként a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) Országimázs Központja (OK) dolgozóit hallgatják ki a rendőrség nyomozói, ezt követően kerülhet sor az OK-val szerződő cégek munkatársainak meghallgatására.

Ki adott utasítást a szerződéskötésre?

A rendőrség arra keresi a választ: kiknek az utasítására jöttek létre az elsődleges adatok szerint az OK számára előnytelen, s ez által a költségvetésnek kárt okozó szerződések, és kiknek az utasítására fogadták el és fizették ki teljesítésigazolás nélkül a központtal szerződött Happy End Kft. és Ezüsthajó Kft. számláit.

Iratbegyűjtések mindenhol

A múlt héten több köbméternyi iratot foglalt le a rendőrség az Országimázs Központtal szerződésben álló, a Fidesz kampányaiban közreműködő két cég, a Happy End Kft és az Ezüsthajó Kft. közös budapesti irodájában. A hétvégén amint arról az Index pénteken beszámolt a Domínium 64. Rt. csévharaszti telephelyén is folytatódott az iratbegyűjtés: Orbán Viktor volt miniszterelnök média-tanácsadója, Wermer András cégénél azért jártak a rendőrök, mert itt tartotta az OK-val szerződésben álló vállalkozások könyvelését a cégek könyvelője.

Megsemmisítettek-e iratokat

A Népszabadság rendőrségi forrásai nem tudták sem megerősíteni, sem megcáfolni azokat a szóbeszédeket, amelyek szerint az OK és a két cég között létrejött szerződések és az azokhoz kapcsolódó háttérdokumentumok egy részét a nyomozás megkezdése után megsemmisítették volna. Németh ezredes a lapnak azt mondta: várhatóan hétfőn vagy kedden fejeződik be a lefoglalt iratok összesítése. Németh ezredes szerint a szakértői vizsgálatok akár hónapokig is eltarthatnak majd. Az ezredes nem kívánt találgatásokba bocsátkozni azzal kapcsolatban, hogy mikor kerülhet sor az első gyanúsítotti kihallgatásokra.

Az alapos gyanú fennáll

- A hűtlen kezelés bűntettének alapos gyanúja megfogalmazható az ügyben - mondta, emlékeztetve arra, hogy korábbi vizsgálataiban az Állami Számvevőszék is arra a következtetésre jutott, hogy az Országimázs Központ jelentős összegeket fizetett ki ellenszolgáltatás nélkül. Arról azonban még korai lenne találgatásokba bocsátkozni, hogy emiatt kiket terhel a személyi felelősség, és mikor hallgatják ki gyanúsítottként az érintetteket.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?