Gondok az okmányirodák körül

2000.01.05. 14:11
Legkésőbb péntek délig üzembe helyezik a még hiányzó kamerákat az okmányirodákban, a kezdeti zavarok után nem lesz fennakadás az új személyi igazolvány körül - állítja Eiselt György, a Belügyminisztérium informatikai biztosa.

Nem igaz, hogy a rendszer összeomlott - állítja a BM informatikai biztosa. A korábbi problémák abból adódtak, hogy nem tudtak próbaüzemeltetést és próbagyártást tartani a két ünnep között, ezért a kezelőknek nem volt idejük megismerkedni a rendszerrel, nem tudtak még rutint szerezni - hangsúlyozta az informatikai biztos. A legtöbb hiba amiatt fordult elő, hogy a kezelők nem tudtak bejelentkezni, illetve a rendszer kizárta őket. A biztonsági rendszer ugyanis blokkol, ha például az adatfelvételezésnél hibát követ el a kezelő, és illetéktelen behatolást jelez - tette hozzá Eisert György. Be kell gyakorolni a technológiai kezelést. Voltak olyan kiegészítések, amit az éjjel végeztek el, és vannak hosszabb távú tervek is, mit kellene még a rendszeren változtatni. Másfél hónap alatt építették ki a rendszert - folytatta az informatikai biztos, kisebb finomítások még fél év múlva is adódhatnak, és nyilvánvalóan fejleszteni is fognak.

Az első napon az irodák kétharmada tartott ügyfélszolgálatot, egy részénél nem volt semmi gond. Ferencvárosban nem volt fennakadás, de a kecskeméti és több kerületi iroda sem jelentett hibát. Ahol folyamatos ügyfélszolgálatot tartanak és rutinosak a kezelők, ott nem is várható probléma. Ezekben az irodákban két-három perc alatt adnak ki egy lakcím-igazolványt. A személyi igazolvány kiállítása tíz perc - adatfelvételezéssel és szkenneléssel együtt. Az ideiglenes személyi kiadása is csak a nyomtatási idővel hosszabbodik meg - így lesz legföljebb 12 perc.

Eiselt György szerint inkább azokon a helyeken lesznek továbbra is gondok ahol szakaszos az ügyfélszolgálat. Ők egyébként most is látják a távadatfeldolgozó-hálózaton keresztül az irodákat, elérték azt is, hogy éjszakára sem kapcsolják le az okmányirodák a hálózatot, így éjjel is tudnak méréseket végezni, programot küldeni.

Hétfőn 69 irodából a távadat-feldolgozó hálózaton 294 db igazolvány kiállítását kérték, ezeket éjszaka le is gyártottak. Emellett 71 irodában 379 db lakcímet igazoló hatósági igazolványt adtak át. (A személyit központilag állítják ki, hat-nyolc nap alatt kapja kézhez az állampolgár, a lakcím-igazolványt helyben). Kedd délig 300 munkaállomás volt hálózatra kapcsolva, 70 okmányirodából kezdeményeztek délig 302 lakcím-igazolvány készítését, 44 irodából 174 igazolvány iránti igény érkezett.

A régi, füzetszerű igazolvány helyett két plasztiklapot kapunk ezután: egy a személyes adatokat, egy pedig a lakcímet rögzíti. Az új igazolványokat az állandó lakhely szerinti okmányirodákban lehet kiváltani. A személyi igazolvány illetéke továbbra is 1.500 Ft maradt, az ideiglenes igazolványt azonban mostantól nem ingyen, hanem 1.000 Ft-ért adják ki.