Már nagy a készültség a Belvárosban

2007.10.22. 16:42
Az Opera környékét lezárták, a Szabadság téren pár ezer radikális gyűlt össze a koncertekre, és a hírek szerint át akarnak majd menni az Operához. Rendbontás egyelőre sehol nem volt.

Délután fél ötre lezárta a rendőrség az Opera környékét, a Bajcsy-Zsilinszky út és a Nagymező utca felől például már nem lehet behajtani autóval az Andrássy útra. Nem sokkal 4 óra után a környező utcákban már rengeteg, tudósítóink szerint több száz rendőr volt, kisebb csapatokban rohamrendőrök masíroztak az utcán.

„Tüntető ide nem fog bejutni” – értékelte a biztonsági intézkedéseket a helyszínen tartózkodó kollegánk.

Fotó: Barakonyi Szabolcs

Az Operában az este nyolckor kezdődő díszelőadáson mond ünnepi beszédet Gyurcsány Ferenc miniszterelnök.

Az Andrássy úton már csak rendőrautók parkolnak, az Opera bejáratánál már délután leterítették a piros szőnyeget. Az Opera környékét bombakereső kutyákkal fésülték át, és az esti díszelőadás szereplőit is átvilágítják a biztonságiak.

Délután ötig gyalog simán be lehetett jutni a környező utcákba, de azóta szigorítottak a renden, a földalatti sem áll meg az Operánál, és a lakók is csak személyivel, lakcímkártyával, rendőri kísérettel juthatnak haza.

Rugalmasságot ígértek

A BRFK szóvivője pénteken az Indexnek még azt nyilatkozta, hogy mivel a környéken van számos színház és szórakozóhely is, az odaérkezőket beengedik majd a lezárt területre. Tafferner Éva azt mondta, csak azokat akarják távol tartani a biztonsági zónától, akik tüntetni érkeznének a helyszínre.

Magyar Önvédelmi Mozgalom rendezvénye a Szabadság téren
Fotók: Huszti István

Eközben a Magyar Önvédelmi Mozgalom rendezvényén, a kordonnal körülvett tévészékház előtti Szabadság téren pár ezren gyűltek össze, a környező utcákban és a Parlamentnél sok rendőr várakozik. Bár a rendőrség megtiltotta a tüntetőknek, hogy átvonuljanak az Operához, úgy tudni, mégis ezt tervezik.

A szkinhed fiatalokon kívül sok középkorú és idős ember is megjelent, a tömegben árpádsávos, nemzeti színű zászlókat lengetnek, a színpaodon nemzeti érzelmű zenekarok adtak koncerteket.

A rendezvény elején a színpadon egyfajta nemzeti radikális Heti hetes zajlott, híreket olvastak be, és azokat kommentálták. Közben többször lezsidózták Gyurcsányt, cigánybűnözésről beszéltek. A feltételezhetően jogsértő kijelentéseket egy beszédszintetizátor mondta ki. Szetey Gábor nevének említésére a tömeg „Mocskos buzi” felkiáltással reagált.

Kattintson!

Egy embert elvezettek

A rendezvényen egy ember – aki romának és hajléktalannak nevezte magát - többször bekiabált, őt egy rendező elvezette. Közben többen vitatkozni kezdtek, hogy nehogy bántsák az illetőt, aki szerintük provokátor. Negyed nyolc körül egy ember szólalt fel, aki az arcát sállal takarta el. Azt állította, hogy ő Budaházy György, akit hosszas bujkálás után március 15-én vették őrizetbe a Szabadság téri szovjet emlékmű megrongálása, illetve az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatása kísérletének gyanújával. Azóta lakhelyelhagyási tilalom alatt áll.

Nem érkezett olyan információ az operatív törzshöz, amely módosítaná a miniszterelnök programját, közölte hétfő délután a Független Hírügynökséggel Budai Bernadett.