Már árulják a Lipótmezőt

2007.08.08. 09:38
Szeptember 5-ig lehet ajánlatot benyújtani a megszűnő Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet ingatlanaira. A kormány árulja a svábhegyi gyerekkórház épületét is, milliárdos bevételeket várnak.

Kiírták a pályázatot az állam tulajdonában és az OPNI kezelésében lévő Völgy utcai telekre és a közel 11 000 négyzetméter területű volt kórházi ingatlanra. Az ajánlattétel határideje szeptember 6-a, 10 óra. Meghirdették továbbá az ugyancsak állami tulajdonú sváb-hegyi gyermekkórház öt ingatlanának eladását is, erre szeptember 5-én ugyancsak 10 óráig lehet licitálni.

A Kincstári Vagyoni Igazgatóság korábbi becslései szerint az OPNI 4,5 milliárd forintot érhet, ebből a 40 hektáros telken álló ingatlanok 3,9 milliárdot. A svábhegyi ingatlanokról nem készültek becslések.

A KVI a pályázati eljárás miatt nem kívánt nyilatkozni a várható bevételekről. Az értékesítésből származó bevételt az egészségügyi rendszer fejlesztéséről szóló törvény, illetve az államháztartás hatékony működését megalapozó, valamint a bevételek felhasználását általánosan szabályozó kormányhatározat és -rendelet alapján használják majd fel.

Az ingatlanok eladásából származó összeget a KVI - az értékesítés igazolt költségeinek és az értékesítést terhelő áfabefizetési kötelezettség fedezetén felüli összegét - a bevétel jóváírását követő 15 napon belül a központi költségvetésbe fizeti be.

Az állami tulajdonban lévő kincstári vagyon elsődleges értékesítése nyilvános pályázaton, árverésen történik. Az eladást 250 millió forint egyedi bruttó forgalmiérték-határig a KVI vezérigazgatója hagyhatja jóvá, az e fölötti értékről a pénzügyminiszter dönt. Műemlékek, illetve védett természeti értékek esetén az illetékes miniszter előzetes jóváhagyása is szükséges.