Orbán Viktor kijózanodott borozás közben?

2008.05.28. 07:41
Hogy ne nézz teljesen hülyén, ha egy társaságban hozzá kellene szólnod. Hogy valaki fel merje tenni helyetted a legegyszerűbb kérdéseket. Hogy tudd, mi a téma. Ez itt a politikafóbok kiskátéja, az Index Szájbarágó.
Milyen titkos társaság előtt mondta el Orbán Viktor azt a beszédét, ami miatt most róla beszél mindenki?
Ez csak egy klubdélután volt a színművészeti főiskolán. Kéri László politológus és jelenlegi, illetve volt tanítványai már legalább tíz éve szerveznek hasonlókat. Április 30-án Orbán Viktort hívták meg, aki vendégként beszélt, de nem tartott politikai értelemben vett beszédet. Ez kötetlen és nem nyilvános találkozó volt, így Orbán például borozgatott is közben.
Lehet, hogy leitatták és nagyon elengedte magát?
Ha az ember borozik, az még nem azt jelenti, hogy nem tudja, mit beszél. Minden részletét nem tudjuk annak, miről beszélt itt Orbán Viktor. A sajtó írt néhány dolgot, igaz, ezeket nem cáfolták, legfeljebb magyarázták.
Miért nevezik ezt Orbán Viktor balatonőszödi beszédének?
Vannak, akik szeretnék ezt így beállítani. A hasonlóság legfeljebb annyi Gyurcsány Ferenc őszödi beszédével, hogy ez is zárt körben hangzott el, és aztán nyilvánosságra került.
És Orbán Viktor is mondta azt, hogy végighazudták az elmúlt négy évet?
Nem, de az ő szavaiból is az a nem túl meglepő dolog derült ki, hogy egy politikus zárt körben igencsak másképpen és más dolgokról beszél, mint a nyilvánosság előtt. Orbán Viktor itt olyanokat mondott, amik eddig tabunak számítottak a Fideszben.
Mik ezek a tabuk?
Arról beszélt, hogy legalább 12 évnyi kormányzásra készülnek, de az első két évben megszorításokra lesz szükség. Befagyasztanák a nyugdíjakat, felülvizsgálnák a nagy állami beruházásokat, a Magyar Gárdát meg szétzavarnák. Ilyen szűk körben Orbán mert elismerően szólni Horn Gyuláról, a Gyurcsány-kormánynak a gazdaság kifehérítését és az egészségbiztosítási jogviszonyok rendezését szolgáló lépéseiről, sőt azt is mondta, az oroszokkal is érdemes üzletelni.
Máig nem értem, miért nem mondhatta volna el ugyanezt nyilvánosan is. Miért nem vallhatja be, hogy nem a Kánaánt hozza el, hanem kezelni próbálja a válságot, és ez valakinek fájni fog?
Mert úgy tűnik, hogy a választók jelentős része nem ezt szeretné hallani, vagy Orbán gondolja még mindig azt, hogy csak a rózsaszín üzenetek és az ellenfél teljesen megsemmisítése jön be a tábornak. Miután két évig tisztán politikai alapon küzdöttek minden reform ellen, most csak nagyon szűk körben lehetett azt mondani, hogy ha ők kerülnek hatalomra, akkor is megszorítások lesznek, „sokaknak sok minden fog fájni".
És tőle miért fogadnák el ezt inkább, mint Gyurcsány Ferenctől?
Mostanra valószínűleg a társadalom nagy része szembesült azzal, hogy baj van és alapos reformokra lenne szükség: a rossz struktúra miatt a gazdaság nem tud növekedni, nem versenyképes, a költségvetési kiadásokat pedig drasztikusan csökkenteni kellene.
A nyugdíjak befagyasztása azt jelentené, hogy nem emelnék őket?
Nem. A nyugdíjakat az elmúlt tíz évben az inflációnál valamivel nagyobb mértékben emelték, mert az infláció és a nettó átlagkereset átlaga alapján határozták meg a növekedést. A befagyasztás azt jelentené, hogy ezentúl csak az infláció mértékével emelnék a nyugdíjat, tehát a vásárlóértékét azért megőrizné ez a juttatás.
Mi értelme van akkor ennek a javaslatnak azon kívül, hogy ezzel az amúgy sem sokat kereső nyugdíjasokat megszívatnák?
Van 2,8 millió nyugdíjas, akiknek a költségvetésből évente 2600 milliárd forintot kell kifizetni. Ez az ország teljes költségvetésének közel egynegyedét teszi ki. Ha a nyugdíjakból csak egy kicsit fognak vissza, az évente 30-90 milliárd forintos megtakarítást jelenthet. Nem véletlen, hogy nyugdíjrendszerhez nem mer senki hozzányúlni, mert bármilyen módosítás 2,8 millió szavazó érdekeit sértheti.
És Orbán tényleg leállítaná a nagyobb beruházásokat is?
Úgy tudni, igen. Bár Kéri László eleinte tagadni próbálta, hogy Orbán a 4-es metró kifizetéseinek leállításáról beszélt, később nem cáfolta a kiszivárgott részleteket. Utólag azt mondják a Fidesznél, hogy Orbán csak a beruházások és a szerződések felülvizsgálatáról beszélt. Azt néznék meg, mitől lesz a metró vagy az útépítés egyre drágább, és hova megy el az a sok pénz.
És hova megy el?
A négyes metró a kezdetek kezdetén 190 milliárd forintba került, ma pedig már 511 milliárdra kalkulálják. Az emelkedését hivatalosan a korábban alulbecsült költségekkel és az újabb hatósági előírások teljesítésével magyarázzák. Azért az érdekes, hogy nagyon sok pénzt fizetnek tanácsadó cégeknek, de azt nem mondják meg, mit csinálnak ezért a pénzért. Mivel már 3 kilométernyi alagutat kifúrtak és 7-8 állomás szerkezetét felépítették, nem valószínű, hogy leállítják az építkezést. Orbán szerint a metróra szükség van, azt kell megvizsgálni, hogy ilyen áron szabad-e folytatni az építkezést.
Azt sosem értem, hogyan és miért szivárog ki egy ilyen beszélgetés?
Egy zártkörű megbeszélés mindig azért szivárog ki, mert az valakinek az érdekében áll. Csak azt nem lehet most pontosan látni, kinek jó és kinek rossz ez. Orbánt ezzel egyfelől sikerült befeketíteni a nyugdíjasok és esetleg a budapestiek előtt. Másrészt viszont kiderült, hogy a Fidesz elnöke mégsem vesztette el teljesen a realitásérzékét: igyekszik racionális válaszokat adni az ország súlyos strukturális problémáira, nem szereti a szélsőségeseket, és képes elismerni a jelenlegi kormány néhány eredményét is.
Azt azért nem értem, miért pont egy ilyen beszélgetésen ismertette a terveit, elvégre tudhatta, hogy Kéri Lászlót többször látni a Heti Hetesben mint a Hír tévében.
Politikusként tudnia kellett, hogy még ilyen zárt körben sem beszélhet össze-vissza felelősség nélkül. Beszédében pont amiatt nevezte idiótának és bolondnak Gyurcsányt (ezért később elnézést kért), mert szerinte egy politikus nem mondhat olyanokat, mint ő Őszödön. Nagyon tanulságos viszont a szocialisták reagálása minderre, a kiszivárgott beszéd ugyanis azonnal átrendezte a politikai erővonalakat. Az a fura helyzet alakult ki, hogy a szocialisták, akik komoly megszorításokat vittek végbe, most az Orbán által tervezett megszorító intézkedésekkel próbálják riogatni a népet. Orbán meg közben szépen elkezdte ismertetni programját a gazdasági elittel.
Nekem ebből az egészből csak az jön le, hogy ha így változnak az álláspontok és szerepek, akkor már nem lehet a politikában hitelességről beszélni.
Ahogy a kabaréban az a humoros, akin nevetnek, a politikában az lesz a hiteles, akinek a választók ezek után még hinni fognak.