Lelli és jogi kötelék
A miniszterelnök a kedvezménytörvény kapcsán beszámolt arról, hogy az eddigi gyorsjelentések szerint nem emelkedett a Magyarországra érkező külföldi munkavállalók száma, semmilyen változás nem történt a korábbi időszakhoz képest. Közölte, hogy a köztársasági elnök csütörtökön adja át az első magyarigazolványt a Parlamentben. Orbán Viktor hangsúlyozta: 80 évet kellett várni arra, hogy a lelki köteléken túl létrejöhessen egy jogi értelemben is létező kötelék a magyar nemzet egymástól elszakított részei között.
Nézete szerint most a határon túl élők is úgy érzik, hogy végre 80 év után előállt az a történelmi pillanat, amikor Magyarország olyan hazává vált, amely tud és akar is segíteni rajtuk.
'A magyar futballban van a jövő'
A profi futballal kapcsolatos keddi kormánydöntést ismertetve elmondta: ha van olyan labdarúgóklub, amely úgy érzi, hogy jó üzleti terve van, azonban átmenetileg tőkében gyenge, akkor megkeresheti a Magyar Fejlesztési Bank Rt.-t, és ha a bank által támasztott szigorú követelményeknek eleget tesz, akkor a pénzintézet legfeljebb 20 százalékig erejéig részvényt vagy üzletrészt vásárolhat a klubban. Megfogalmazása szerint nem kétséges, hogy az elmúlt egy évben, miután a profi liga kézbe vette a magyar hivatásos labdarúgás ügyeit, a magyar futball rendkívül vonzó befektetési célponttá vált.
A Fradinak is van esélye
Orbán Viktor ugyanakkor megjegyezte: jelenleg két-háromnál több klub nincs olyan rendezettségi állapotban, hogy egy komoly pénzintézet szigorú feltételek mellett együtt tudjon működni vele. Közlése szerint a profi liga vezetőivel és üzletemberekkel is tárgyalt az ügyről, valamint a profi klubok tulajdonosainak egy részét is jól ismeri és az ő véleményüket is meghallgatta. Mindenki azt mondja, hogy a magyar futballban van jövő - szögezte le a kormányfő.
Véleménye szerint mindenképpen meg kell akadályozni, hogy külföldi kézbe kerüljenek azok a klubok, amelyek a leginkább képesek lesznek majd megerősödni és üzletileg is kifizetődő vállalkozássá válni. Szavai szerint úgy tűnik, hogy a Fradi története minden kuszasága ellenére is esélyt ad arra, hogy magyar kézben maradhasson a klub.
- Budapest, XIII. kerület Klapka utca 4.
- Alapterület 150 m2 Szobák 4+1 db Vételár 139,99 M Ft
- Budapest, IX. kerület Máriássy utca 81.
- Alapterület 59 m2 Szobák 2+1 db Vételár 57,99 M Ft
Rovataink a Facebookon