Orbán a Terror Házáról és a Benes-dekrétumokról

2002.02.27. 09:40
Orbán Viktor miniszterelnök álláspontja szerint a mindenkori magyar kormányfőnek világossá kell tennie, hogy Magyarország kormánya az emberi méltóság, az emberi jogok, az igazságosság, a korszerű európai eszmék oldalán áll, és ebből a nézőpontból foglal állást olyan kérdésekről, mint amilyen a Benes-dekrétum.
Orbán Viktor szokásos szerda reggeli rádióinterjújában - utalva az Európai Parlament külügyi bizottságának meghívására Brüsszelben tartott előadását követően egy német képviselőtől kapott kérdésre - úgy fogalmazott, ha megkérdezik Magyarország mindenkori miniszterelnökét a Benes-dekrétumok ügyében az Európai Parlamentben a teljes nyilvánosság előtt, akkor elvi és erkölcsi álláspontot kell képviselnie.

Szégyen és fájdalom

Orbán Viktor
Szólt arról, hogy Európában nagyon súlyos és komoly vita zajlik Németország és Csehország, Németország és Szlovákia, Ausztria és Szlovákia között, amelyeket érintett a Benes-dekrétum, melynek nyomán emberek százezreit telepítették ki, így - mint megjegyezte - közöttük több tízezer magyart is lakosságcsere néven megfosztottak jogaiktól és vagyonuktól.

- Ez egy olyan szégyenletes eseménye a XX. századnak, ahol ismét mi magyarok voltunk a fájdalmas és vesztes oldalon - hangsúlyozta a miniszterelnök.

Az USA-ban is lesz terrormúzeum?

A nyilas, illetve kommunista terror áldozatainak emléket állító Terror Háza múzeum megnyitása kapcsán reményét fejezte ki, hogy ha a politika iránya Magyarországon töretlen marad, akkor két-három év múlva egy, a Terror Házához hasonló megemlékezőhely az Amerikai Egyesült Államok valamelyik nagyvárosában is "megszületik".

Orbán Viktor jelezte: Bush amerikai elnökkel való legutóbbi találkozásakor javasolta, hogy állítsanak fel múzeumot New Yorkban, illetve Washingtonban a kommunizmus áldozatainak emlékére.

A Terror Háza múzeumról szólva a miniszterelnök leszögezte: nem kétséges, hogy ez egy olyan hely, amelynek szellemi varázsa, lelki ereje, töltete van.

Mágnes

- Ezért is vonzott magához mágnesként annyi embert. Több mint százezren gyűltünk ott össze, és ezért van, hogy naponta hosszú órákat hajlandóak az emberek várakozni, hogy megnézzék ezt az emlékhelyet - fogalmazott Orbán Viktor. Szavai szerint az egész épület szívbemarkoló, megrázó és minden embertelenségében emberi, mindenen átsüt a fájdalom, a szenvedés, a személyesség.

Lakáshitel

A miniszterelnök bízik abban, hogy a kormány elfogadja a Nagycsaládosok Országos Egyesületének lakásügyben tett javaslatát, amelynek részletein két hónapja dolgozik a Pénzügyminisztérium és a Gazdasági Minisztérium.

A miniszterelnök közölte, hogy az elképzelések szerint a jövőben nemcsak az új lakás építése és vásárlása esetén lesznek a kormány által kiemelten támogatottak a banki hitelek, hanem nagyjából ugyanilyen arányban támogatják majd azt is, ha valaki használt lakást vásárol, illetve korszerűsít.