Orbán: A jövő igennel kezdődik

2007.12.17. 06:00

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Hat óra van, a VDSZSZ által meghirdetett, határozatlan idejű vasúti sztrájk a kezdetét vette. Délután hat óra körül várható a parlamenti szavazás az egészségügyi törvényről, addig biztosan nem indulnak a vonatok.
  • A VDSZSZ vasárnap délután bejelentette: miután a munkáltatóval nem tudtak megegyezni az elégséges szolgáltatásokról, és a szakszervezeti tagokat a munkáltató az otthonaikban zaklatja, fontolgatják, hogy már vasárnap éjjel 10 órakor elkezdik a sztrájkot. Ettől a szándéktól azonban a VDSZSZ elnöksége végül elállt.
  • A TB-mentők reggel 8 óráig virrasztást tartanak a képviselői irodaház melletti olimpiai parkban azért, hogy a képviselők szavazzanak az egyenlő esélyekkel elérhető, színvonalas egészségügyi ellátás megvalósítására, s mondjanak nemet a mostani törvénytervezetre. (MTI)
  • Gaskó István, a VDSZSZ elnöke azt közölte: reggel hatkor 3500 dolgozó nem vette fel a munkát. A sztrájk alatt a belföldi és a nemzetközi vasúti közlekedésben késésekkel, járatkimaradásokkal, útvonal rövidülésekkel kell számolni, mivel a szakszervezet és a MÁV között nem született megállapodás a még elégséges szolgáltatásról. Kavalecz Imre, a MÁV sajtófőnöke közölte: készen állnak arra, hogy ahol a biztonsági és személyi feltételek megvannak, ott közlekedtessék a személyszállító vonatokat. (MTI)
  • Országszerte hatvanöt helyen lesznek hétfőtől félpályás útlezárások. A demonstrálók így támogatják a Liga Szakszervezetek hétfőre meghirdetett akcióját. A legtöbb helyen csak hétfőn lesz lezárás, de van, ahol december 21-24-ig lesznek az utakon a tiltakozók, sőt, két helyen január közepéig tervezik a lezárást. Az útlezárások helyszínei a rendőrség honlapján olvashatók.
  • A Nyugati pályaudvaron 6.25-ig ki volt írva, hogy 6.20-kor indul egy InterCity Nyíregyházán át Miskolcra. Munkatársunk közölte: a vonat mégsem indult el, már le is vették a tábláról, hogy indul, pedig nagyon el akarták indítani.
  • A Nyugatiba Vác-Veresegyház felől negyed hét körül még beérkezett egy vonat. Az arról leszállók párbeszédéből a kollégánk azt a részt csípte el, amikor az iskolás kislányát kézenfogva vezető anyuka a "Ti hogy mentek ma haza?" kérdésre azt válaszolta: "Fingom sincs". A pályaudvar egyébként kihalt.
  • Tudósítónk szerint vagy Martonvásár vagy Oroszlány felől befutott egy vonat a Délibe, és onnan el is indult az előbbi percekben egy InterCity.
  • A Nyugatiban a november 21-i sztrájktól eltérően nincsenek óriási molinók és plakátok a sztrájkról, munkatársunk csak icipici szórólapokat látott, hogy "védjük meg a tébét". Eltérés az is az előző munkabeszüntetéshez képest, hogy a sztrájkolók nem állnak szóba a sajtóval, azt mondják, a MÁV letiltotta őket.
  • Békés megyében a vasutasok mellett a Körös Volán dolgozóinak mintegy 40 százaléka is sztrájkba kezdett hétfőn hajnalban, így a buszjáratok egy része sem indult el. Hoffmann Antal, a Békés Megyei Közlekedési Szakszervezet vezetője elmondta: reggel fél hétkor újra felveszik a munkát, így néhány órán belül az eredeti rend szerint haladhat a buszközlekedés. Az előzetes tervek szerint a Körös Volán munkatársai hétfőn délután is folytatták volna a munkabeszüntetést, ám az alacsony részvétel miatt ettől elálltak. A szakszervezeti vezető úgy vélte, a sztrájktól visszalépett volánosok "vélhetően a politika, a média, és a cégvezetés hatására cselekedtek így".
  • Kavalecz Imre, a MÁV sajtófőnöke közölte: a sztrájk ideje alatt a nem közlekedő vonatokban is biztosítani kell az utas és vagyonvédelmet, a fűtést és világítást, az utastájékoztatást. Kavalecz azt is elmondta, hogy a MÁV a sztrájktörvény értelmében biztosítja a sztrájkhoz való jogot a szakszervezeti tagoknak. A törvényadta lehetőségek szerint azonban azoknak a munkavállalóknak, akik dolgozni szeretnének, biztosítják a munkavégzés feltételeit. (MTI)
  • A VDSZSZ honlapja szerint a Keleti pályaudvaron olyan kocsivizsgálók is csatlakoztak a sztrájkhoz, akik nem a Gaskó István vezette szakszervezet, hanem a munkabeszüntetést a múlt héten lefújó VSZ tagjai.
  • Szeged Állomáson nincs vonatközlekedés, a kocsivizsgálók és a váltókezelők, forgalmi szolgálattevők, tolatásvezetők, kocsirendezők sztrájkolnak. Békéscsaba és Nyírgyháza is megállt, írja a VDSZSZ honlapja.
  • A Nyugatiban a sztrájkolók egy személyzeti irodában ülnek, és az Infó rádiót hallgatják. Abban egyetértés van köztük, hogy a parlament elfogadja délután az egészségügyi törvényt, mint egyikük mondta, "tuti megszavazzák, Gyurcsány összerántotta a bandát".
  • Debrecenben kaotikus a helyzet, van, amelyik vonat még bejön, valamelyiket most próbálják elindítani. A kocsivizsgálók sztrájkja miatt elmaradt fékpróbákat, a sztrájktörő jegyvizsgálókkal próbálják elvégeztetni, írja a VDSZSZ honlapja.
  • A Déliben a főnök a két koordinátort bízott meg a forgalom szabályozásával, gyakorlatilag még jönnek-mennek a vonatok. A jegyvizsgálók sztrájkjáról még nincs információnk – olvasható a VDSZSZ honlapján.
  • A pécsi Főpályaudvarról hétfőn reggel negyed hétkor kigördült a Baranya IC, egy utassal. Mint Melisek János, a VDSZSZ pécsi területi vezető ügyvivője elmondta, a kocsivizsgálók és a jegyvizsgálók sztrájkba léptek, a váltókezelők és a forgalmi szolgálattevők is, csak őket leváltották. (MTI)
  • Borsod-Abaúj-Zemplén megyében bonyodalommal indult a vasutassztrájk, a halmaji állomáson nem engedték felvenni a munkát a nappali műszakba érkező munkatársnak - mondta Kovács Ferenc, a VDSZSZ területi vezető ügyvivője. Az éjszakai szolgálatban lévő dolgozónak a helyi állomásfőnök elrendelte a 16 órás túlórát, hogy a nappalos műszakba álló vasutas, aki a forgalmat szervezi, ne tudja átvenni tőle a munkát, ugyanis ő VDSZSZ-tag, tehát vélhetően sztrájkolna. A szakszervezet értesülései szerint hasonlóan járnak el Szendrőn is.

    Kavalecz Imre, a MÁV sajtófőnöke az MTI érdeklődésére mindössze annyit mondott, hogy az állomásvezető a törvényi előírásoknak megfelelően fog eljárni. A 16 órás túlóra elrendelését nem kívánta kommentálni. (MTI)

  • Bár a Nyugatiban továbbra sem nyilatkozhatnak a vasutasok, egyikük, név nélkül, annyit mondott a munkatársunknak: kár számolgatni, hányan sztrájkolnak és hányan nem. A vasút olyan, mint egy sok fogaskerékből álló szerkezet, ha csak egy-két része kiesik, már leáll az egész, mondta. A sztrájk közvetlen sikerében ugyanakkor ő sem bízik, de szerint a szakszervezetek megerősödését szolgálhatja a tiltakozás, és jelzés lehet a megválasztott vezetőknek is, hogy "nem lehet bármit megcsinálni a fejünk fölött".
  • Egyetlen dolgozó sem kezdett sztrájkba a nagykanizsai vasútállomáson hétfőn reggel 6 órakor, de utas alig volt a peronokon. A Kaposvárra 6 óra 5 perckor induló személyvonat a menetrendnek megfelelően kifutott az állomásról, de utas nem volt rajta, és egyébként sem lehet tudni, hogy a más állomásokon tartott munkabeszüntetések miatt eljut-e a célállomásig. Az MTI tudósítója mindössze két utassal találkozott Nagykanizsán a sztrájk kezdete utáni fél órában. Miután nekik sem tudtak információt adni arról, hogy vonatuk a sztrájk miatt nem áll-e meg valahol útközben, inkább letettek arról, hogy vonatra szálljanak. (MTI)
  • A Hatvanba közlekedő személyvonat utasításellenesen, 6.40-kor vonatvizsgálat nélkül elment. Ha a vonattal útközben valami baleset történik a mozdonyvezetőt és a vezető jegyvizsgálót vonják felelősségre, olvasható a VDSZSZ honlapján.
  • A Nyugati pályaudvar jegypénztári csarnokában mindössze két galamb gubbaszt, utast egyetlen egyet sem látott munkatársunk.
  • A GYSEV vonalain hétfőn 6 óra után is közlekedtek a vonatok Sopron-Győr, Sopron-Szombathely és Szentgotthárd-Szombathely között, a cégnél nem sztrájkolnak. Stöckert Dávid kommunikációs munkatárs elmondta, hogy az országos sztrájk miatt ugyanakkor módosul a vasúttársaság által közlekedtetett vonatok menetrendje.

    A Győr-Sopron vonalon nem a győri MÁV-pályaudvarról, hanem a Győr-GYSEV állomásról indulnak és oda érkeznek a szerelvények. A Sopron-Budapest között közlekedő InterCity-vonatokat nem indítják Sopronból. A Sopron-Szombathely és a Szentgotthárd-Szombathely vonalszakaszokon az utolsó GYSEV-állomásokról vonatpótló buszok szállítják az utasokat Szombathelyre, illetve az ellenkező irányba.

  • A vasutasok és a hírügynökségek által kiadott összeállításokból az derül ki, hogy ahol járnak is a vonatok, ott is csak elszórtan akadnak utasok. Pécsről egy utazóval indult el az InterCity a fővárosba, a Kecskemétre a Szeged felől érkezett gyorsvonatról csak négy utas szállt le, a Nagykanizsáról Kaposvárra induló vonaton is csak két utas volt.
  • Salgótarjánban szintén nem járnak a vonatok. A központi pályaudvar kihalt volt hétfőn hajnalban, sem vonatok nem vesztegeltek, sem utasok nem várakoztak. (MTI)
  • A kecskeméti vasútállomáson reggel hat órakor hat-hét utas tartózkodott, akik egyelőre várakoznak, mert nincs aki információt adjon arról, hogy mi történik hat óra után. A Budapestről érkezett személyvonatnak hat óra négy perckor tovább kellett volna indulni Szeged felé, de az állomáson várakozik. A jegypénztárakban nem tudják megmondani, hogy mikor érkezik és mikor indul tovább vonat. A vasútállomáson hat óra tíz perckor egy tehervonat megállás nélkül tovább haladt. (MTI)
  • A vonatok mintegy 40-45 százaléka közlekedik hétfőn reggel a MÁV Zrt. sajtófőnökének közlése szerint. Kavalecz Imre elmondta: a fővárosban a Déli pályaudvar tud fogadni vonatokat, és onnan indulnak szerelvények, de a Nyugati és a Keleti pályaudvarokon bizonytalan a közlekedés. A vasúttársaság érzékeli, hogy az utasforgalom gyérebb a szokottnál, sokan a kialakult helyzet miatt elhalasztották az utazásukat. (MTI)
  • A Déli pályaudvaron tényleg jönnek-mennek a vonatok, bár utasok nemigen vannak, jelentette munkatársunk. Most érkezett be egy gyorsított vonat Székesfehérvárról, amiről nyolcan szálltak le. "Ez az egész nem nagyon tűnik sztrájknak, inkább olyan, mintha valami nagy ünnep lenne, amikor nagyon kevesen akarnak utazni" – fogalmazott kollégánk.