Helytelenítették a kiszivárgott Orbán-beszédet

2008.06.24. 00:47
A május végén kiszivárogtatott Orbán-beszéd sokak érdeklődését felkeltette, de általában nem helyeselték az elhangzottakat - ez derült ki a Népszabadság számára június elején végzett Medián-felmérésből.

A Népszabadság keddi számában közölt, 1200 ember személyes megkérdezésén alapuló felmérés szerint az Orbán-beszédből kiszivárgott részleteket a megkérdezettek többsége helytelenítette. A legnagyobb elutasítást az a javaslat kapta, amelyet azóta fideszes és kereszténydemokrata vezetők is igyekeztek finomítani, vagyis hogy reálértéken fagyasszák be a nyugdíjakat.

Valamivel kisebb mértékben, de általában azt is helytelenítenék a válaszadók, ha a Fidesz kormányra kerülésével felülvizsgálnák – s ha szükséges, leállítanák a nagy állami beruházások egy részét.

Orbán Viktor a jelek szerint hibát követett el a nyugdíj befagyasztásával és néhány nagyberuházás átvilágításával, vagy a munkálatok átmeneti leállításával, mert az emberek jelentős részét komolyan meg lehet ijeszteni a gazdasági megszorítások rémével – írja a napilap. A válaszadók jelentős része egyáltalán nem ebben látja a kiutat a gazdasági nehézségekből: a relatív többség, tehát minden második ember úgy véli, az ország helyzetének javításához nincs szükség megszorításokra. Ezt a nyugdíjasok majdnem fele így gondolja, a fiatal demokraták szavazói közül pedig még többen, tízből hatan utasítják el, hogy további megszorításokkal igyekezzenek az ország helyzetén javítani.