Orbán: 'A Fidesz a magyar emberek oldalán áll'

Orbán Viktor volt miniszterelnök a Napkelte című televízióműsor vasárnapi adásában kifejtette: bizonytalan volt annak megítélésében, hogy van-e értelme egy évvel a választások előtt a Gyurcsány Ferenccel folytatott vitának, amire szavai szerint nem harcolni ment, hanem javaslatokkal érkezett.

A Fidesz elnöke vasárnap reggel egy televíziós műsorban azt mondta: "nem akartam, hogy az ország belezuhanjon a kampányba". A Magyar Televízió Napkelte műsorában úgy fogalmazott: arra biztatja a miniszterelnököt és a kormányt, hogy "dolgozzunk és ne büntessük az országot kampányolással".

Medgyessy 'pozitívabb volt'

A beszélgetés hangvételéről a volt miniszterelnök elmondta: Gyurcsány Ferenc nem volt olyan támadó, mint amilyenre számított, de provokációnak minősítette az ellenzéki vezető a kormányfőnek az ő parlamenti munkáját illető megjegyzését. "Ha valaki inasként belép egy cégbe, nem árt a mértéktartás" - mondta, hozzáfűzve, hogy - szemben vele, aki az előző ciklusokban is az Országgyűlés tagja volt - a miniszterelnököt még senki nem választotta meg és nem tagja a Parlamentnek.

Orbán Viktor úgy vélte, hogy Medgyessy Péter pozitívabb, nyitottabb és befogadóbb volt Gyurcsány Ferencnél és méltatta, hogy a korábbi miniszterelnök valóban kíváncsi volt az ellenzék javaslataira, elképzeléseire.

A Fidesz elnöke megerősítette: továbbra is eredményesebbnek tartaná, ha az áfa felső kulcsának csökkentése helyett az szja alsó, 18 százalékos kulcsát mérsékelnék 13 százalékra. "Ez biztos, hogy a kiskeresetűeknek kedvezne, szemben az áfa-csökkentéssel, ami sokkal jobban kedvez a gazdagoknak, mint a szegényeknek" - mondta. Hozzátette: "minden baloldali érv amellett szól, hogy ezt megtegyük".

A magyar emberek oldalán

A nyugdíjakat illetően elismételte: az Antall és a Horn kormány idején a nyugdíjak vásárlóértéke csökkent, ezt a rossz tendenciát fordította meg az Orbán kormány. Az egykulcsos áfáról a volt miniszterelnök elmondta: nem híve és szeretné elkerülni. A gázáremelést illetően pedig hangsúlyozta: azt az elvet követik, hogy a mindennapi rezsi fő tételeit csak az általános áremelkedés mértékével lehet emelni. Ide sorolta a gáz, a villany, a közlekedés és a kötelező felelősségbiztosítás árait.

Hangsúlyozta, hogy ebben a kérdésben a monopolhelyzetben lévő szolgáltatók helyett a Fidesz "a magyar emberek oldalán áll", szemben a kormánypártok - szavai szerint - ultraliberális hozzáállásával.

Ismét felrótta a kormánynak, hogy a választási ígéretek ellenére a gázárak 40-50 százalékkal nőttek az elmúlt években, nehéz helyzetbe hozva a nagycsaládosokat és a nyugdíjasokat.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25

  • Kultúr
Pláza helyett közpark lett, maradhat?

A szennyezett gyártelep helyén szellős, izgalmas elemeket felvonultató közpark nyílt. Megnéztük, mit tud Budapest legújabb zöldterülete, a Széllkapu.

szeptember 12., 16:17