Orbán ismét szövetségre lépne a kisgazdákkal

2006.11.18. 13:48
Amennyiben a Független Kisgazda Párt helyzete stabilizálódik és befejeződnek a perek, akkor elképzelhető, hogy szövetséget kötnek az FKGP-vel, hogy ne két párt, hanem egy egységes párt alakuljon ki a kisgazda oldalon, mondta Orbán a kisgazdák országos gyűlésén.

Orbán Viktor, amennyiben a Fidesz tavaszi tisztújító kongresszusán ismét pártelnöknek választják, újabb szövetséget kötne a Kisgazda Polgári Egyesülettel (KPE). A Fidesz elnöke erről szombaton, a kisgazdaszervezet budapesti országos gyűlésén beszélt.

"Abban az esetben, ha megkapom a bizalmat a következő kongresszuson is, és a következő években is a Fidesz elnökeként szolgálhatom a magyar polgárokat, akkor a kongresszus után a lehető legrövidebb időn belül szeretnék újabb szövetségesi megállapodást kötni a kisgazda polgári egyesülettel, a kisgazdavilág képviselőjével, Turi Kovács Bélával, és a mögötte álló kisgazdaszervezettel" - mondta Orbán Viktor, a II. kerületi Szent Angéla Gimnázium sportcsarnokában tartott kisgazdagyűlésen.

Hozzátette, ha a tavaszi tisztújító kongresszuson meglesz a bizalom, akkor "rajtunk nem fog múlni az újabb Fidesz-kisgazda-megállapodás".

Kérdőív a szövetségről

Orbán Viktor hangsúlyozta, a következő években is a szövetségépítés útját kell járnia a Fidesznek, azonban a kisgazdákkal való megállapodást nem elsősorban azért keresi, mert ezzel számszerűen többen lesznek a szövetségben, hanem mert ez minőségi többletet is jelent. A pártelnök megtisztelőnek nevezte, hogy a kisgazdákkal közös értékvilágot, hitvallást és célt képviselhet. A Kisgazda Polgári Egyesület országos gyűlésén egy négy pontból álló kérdőívet osztottak ki, amelyen arról kérik ki a tagok véleményét, hogy támogatják-e a Fidesz és a KPE közötti szövetséget, s szükségesnek tartják-e, hogy az egyesület párttá alakuljon és a szövetség része legyen, illetve, hogy párttá alakulás estén belépnének-e tagként, tisztséget vállalnának-e.

A KPE elnöke, Turi-Kovács Béla a gyűlésen többször hangsúlyozta, hogy a kérdőívet a tagok a helyi vélemények feltérképezése után adják le, a válaszokat pedig figyelembe veszi majd a KPE vezetése.

Turi-Kovács Béla a gyűlés után az MTI-nek azt mondta, hogy decemberben összesítik a kérdőívek eredményeit, és januárban dőlhet el, hogy milyen szervezeti formában, egyesületként, civil szervezetként, vagy pártként folytatják-e tovább a munkát. Úgy vélte, hogy amennyiben a Független Kisgazda Párt helyzete stabilizálódik és befejeződnek a perek, akkor elképzelhető, hogy szövetséget kötnek az FKGP-vel, hogy ne két párt, hanem egy egységes párt alakuljon ki a kisgazda oldalon.

A rendőrök politikai megrendelésre vertek

Orbán Viktor beszédében arra kérte a kisgazdákat, hogy támogassák a Fidesz népszavazási kezdeményezését. Nehéz időszak előtt állunk, szükség van harcos kisgazdákra - fogalmazott a pártelnök, aki szerint a kisgazdavilágot és a falusi életet is veszély fenyegeti. A Fidesz elnöke szerint meg kell védeni a magyar földet, meg kell akadályozni a nagybirtokrendszer kialakítását, és azt is, hogy a rossz minőségű külföldi élelmiszerek számára elérhető legyen a magyar piac, de meg kell védeni az őstermelőket, a kiskereskedő parasztokat és a falusi iskolákat is.

A helyzetet akkor tudjuk megváltoztatni, ha Magyarország egy sikeres és győztes népszavazással ismét saját kezébe veszi az ország irányítását - mondta Orbán Viktor, hozzátéve, hogy a népszavazással egyszerre tudjuk legyőzni a hazugságot, a rossz közgazdasági megoldásokat és a kormányt is.

A politikus az október 23-i eseményekről szólva azt mondta: a rendőrök politikai megrendelésre dolgoztak, amikor brutálisan léptek fel a békés ünneplők ellen. Megfélemlítés, erődemonstráció, brutális fellépés - ezekkel a szavakkal jellemezte a történteket a pártelnök, aki szerint a liberálisok elárulták az alapvető szabadságjogokat, ezért a nemes magyar liberális eszmék, amelyeket a Kossuth, Eötvös képvisel, pártfogóért kiáltanak.