A parlament elé kerülhet Orbán szőlőügye

2005.03.30. 16:30
Támogatta a Fidesz is az ügyrendi bizottság szerdai ülésén annak a parlamenti vizsgálóbizottságnak a megalakulásáról szóló javaslatot, amely az Orbán-család anyagi gyarapodását vizsgálná, az Élet és Irodalomban megjelent információk alapján. A hetilap olyan jegyzőkönyvekből idézett részleteket, amelyek tanúsága szerint Orbán Viktor miniszterelnökként pályázási tanácsokat adott annak a cégnek, amelyben felesége is tulajdonos volt. A volt kormányfő tagad és perrel fenyegetőzik, a hetilaphoz azonban még nem érkezett megkeresés.
Megalakulásától számítva 180 napig vizsgálhatná egy parlamenti vizsgálóbizottság az Orbán-család vagyongyarapodását. A testület létrehozásáról szóló határozati javaslatot a fideszes képviselők is általános vitára alkalmasnak tartották az ügyrendi bizottság szerdai ülésén, ugyan hozzátették, "ez egy teljesen mondvacsinált ügy, amelynek egyetlen egy célja az ellenzék vezető politikai személyiségének, Orbán Viktornak a rágalmazása és a besározása".

Salamon László szerint a vizsgálóbizottság felállítása mögött megítélésük szerint az áll, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnöki kinevezése és a kormány újjáalakulása utáni lendület "kifulladt", és erről kívánja e javaslat elterelni a figyelmet, amely ugyanakkor egy előrehozott kampány része. "A Fidesznek nincs takargatnivalója" - szögezte le, hozzátéve: minden törvényes és alkotmányos vizsgálatnak állnak elébe.

Tisztázni akarnak a szocialisták

A bizottság - amelynek működése akár a jövő évi választási kampány elejéig is elhúzódhat - létrehozását kezdeményező szocialisták már jelezték, esetleges félreértések elkerülésére tisztázni kívánják, hogy az előző ciklusban Orbán Viktor felhasználta-e közjogi pozícióját ahhoz, hogy felesége cége nagy összegű támogatást kapjon az adófizetők pénzéből.

Az Élet és Irodalom pár hete írt arról, hogy a rendelkezésükre álló jegyzőkönyvek szerint állami tulajdonban lévő hegyaljai ingatlanok megszerzésének lehetőségéről is tanácskozott Orbán Viktor felesége üzlettársaival, mint hivatalban lévő miniszterelnök. Az Élet és Irodalom birtokába került jegyzőkönyvek szerint a volt kormányfő az előző ciklus idején többször is részt vett a tulajdonosokkal együtt a Szárhegy dűlő-Sárazsadány-Tokajhegyalja Kft. taggyűlésén.

Orbán ezután azt állította, soha semmilyen cég taggyűlésén nem vett részt és jogi lépéseket ígért. A volt miniszterelnök tagadta a Tokaj Kereskedőház privatizációját, az ÉS cikksorozatának múlt heti részében közölt jegyzőkönyv-részlet szerint azonban az állami tulajdonú részvénytársaság "fideszes" kiárusítását csak a 2002-es kormányváltás akadályozta meg. Az ÉS dokumentumai szerint Orbán feleségének üzlettársai a közös cég fejlesztése érdekében más állami ingatlanok megszerzésére is pályáztak volna, Orbán azonban politikai botránytól tartott.

Per nélkül is kiderülhet

Kovács Zoltán, az ÉS főszerkesztője a múlt héten azt írta, a bizonyítékokat az "ilyenkor várható jogi processzus keretében, a bíróság előtt, vagy, ha azt jogi kötelezettség írja elő, vizsgálóbizottság előtt kívánja bemutatni".

Kovács Zoltán szerdán azt mondta, hogy a múlt pénteki bejelentés ellenére továbbra sem érkezett semmilyen hivatalos állásfoglalás a Fidesztől. Az ÉS főszerkesztője szerint az esetleges helyreigazítási kérelem hozzá érkezne, de ilyenről nem tud. Kovács közölte, bírósági értesítést sem kapott a lap magánvádas, vagy személyiségi jogi per kezdeményezéséről. Kovács szerint amennyiben a bírósági procedúra mégis elmarad, kész a parlamenti vizsgálóbizottság előtt is bemutatni az ÉS birtokában lévő jegyzőkönyveket.