'Furcsa hatalmi politika' miatt távozik az ORTT-elnök

Lemondásának nincs köze a személyét ért politikai hátterű támadásokhoz - állította Körmendy-Ékes Judit. Az ORTT távozó elnöke szerint kizárólag azért kellett felállnia székéből, mert az intézmény költségvetésének megkurtításával veszélybe került az egyik demokratikus alapintézmény működőképessége. Körmendy-Ékes lemondása előtt egyeztetett egykori jelölőjével, Orbán Viktor volt kormányfővel is.
Az ORTT elnöke a testület működőképességének megőrzése érdekében az Országgyűlés menetrendjétől teszi függővé lemondásának időpontját, de az erről szóló levelet napokon belül eljuttatja a Parlament elnökének.

Furcsa hatalmi politika

Körmendy-Ékes Judit
"Furcsa és végiggondolatlan hatalmi politika áll a dolog mögött" - magyarázta döntését Körmendy-Ékes Judit, aki szerint szakmailag nem érhette kifogás tevékenységét az elmúlt években. Körmendy-Ékes szerint elfogulatlanságát jelezte az a több oldalról támadást eredményező döntés is, hogy a választások idején felmerült politikai ügyek kivizsgálása miatt az ORTT nem lépett ki saját eljárási rendjéből. Mint mondta, az maga is politikai döntés lett volna, ha ezt megteszik. Körmendy-Ékes elmondta, hogy a lemondás bejelentése előtt konzultált egykori jelölőjével, Orbán Viktor volt miniszterelnökkel. Hozzátette azonban, hogy az elmúlt években mindvégig függetlenül, önállóságot élvezve vezette az intézményt, amelynek szakmai életéből sikerült kizárni a politikai hovatartozás kérdését.

Kizárólag az intézmény számít

Az ORTT távozó elnöke szerint a személyét ért támadásoknak nincs közük döntéséhez. Kizárólag azért döntött a visszalépés mellett, mert a Parlament elutasította az ORTT 2001. évi beszámolóját, és 840 millió forintra kurtította az intézmény éves költségvetését. Körmendy-Ékes szerint ebből a pénzből nem lehet megtartani a testület szakembergárdáját. Körmendy-Ékes kifejtette, "a múlt miatt" nem kellene távoznia. A Népszabadságban megjelent információkról, miszerint tőle és testvérétől az állami tulajdonban lévő Váltó-4 Libra Rt. 50 millió forintért vásárolt meg egy kis értékű budafoki ingatlant, Körmendy-Ékes azt állította, hogy azok minden jogalapot nélkülöznek, és súlyos tárgyi tévedéseket tartalmaznak. A távozó elnök ugyanakkor erről az ügyről nem kívánt részleteket mondani.

Ladvánszkyt nem tartja megfelelőnek

Az elnök elmondta, hogy mivel a testület működésének minimális feltétele az öt tag megléte, így távozása megbénítaná az ORTT-t, úgy döntött, hogy az Országgyűlésben folyó költségvetési vita befejeződésétől teszi függővé visszavonulásának időpontját. Körmendy-Ékes hangsúlyozta ugyanakkor, hogy Ladvánszky Györgyöt, a testület szocialista delegáltját, akit a sajtó lehetséges utódjaként emleget, szakmailag nem tartja megfelelőnek az intézmény irányítására. Az ORTT-elnök jelöléséhez egyébként a miniszterelnök és a köztársasági elnök egyetértése szükséges.

Ladvánszky vállalná, de nem jelentkezik
"Felkérés esetén elvállalnám az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) elnöki posztját" - nyilatkozta Ladvánszky György, a médiahatóság szocialista párt által delegált tagja hétfon az MTI-nek. Az elmúlt napokban a sajtóban többször is Körmendy-Ékes Judit esetleges utódaként emlegetett ORTT-tag hozzátette, hogy nem kíván "jelentkezni" a tisztségre. A médiatörvény szerint az elnökkel együtt legalább öt taggal működőképes médiahatóság vezetőjét és tagjait az Országgyűlés - a képviselők több mint felének szavazatával - négy évre választja. A tagokat a parlamenti frakciók jelölik, míg az elnök személyére az államfő és a miniszterelnök közösen tesz javaslatot. Az elnök és a tagok nem visszahívhatók. (MTI)

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31