Hűségnyilatkozat-dömping a kormányfői kampányban

2004.08.24. 17:00
Eddig mindössze négy megyében ismertette a helyi pártvezetés, hogy a kongresszusi küldöttek melyik kormányfőjelöltet támogatják az MSZP szerdai miniszterelnök-választó kongresszusán. A Reuters szerint Gyurcsánynak "van már" harminc százaléka. Az SZDSZ hétfőn megismételte, mindkét jelölt elfogadható számukra. Sűrű volt a miniszterelnök-aspiránsok hétfője: Kiss Péter és Gyurcsány Ferenc egész nap tárgyalt és nyilatkozott.
Pető Iván
Pető Iván
Pető Iván szabad demokrata frakcióvezető-helyettes hétfői sajtótájékoztatóján elmondta, nem jelentene problémát, ha Medgyessy Péter "idő előtt" benyújtaná a lemondását, mert harminc napig még azután is miniszterelnök maradna, ami lehetőséget jelentene a konstruktív bizalmatlansági indítvány megszavazására. (A miniszterelnök vasárnapi interjújában lebegtette meg, hogy esetleg nem várja meg a konstruktív bizalmatlansági indítványt, hanem hamarabb beadja lemondását Mádl Ferencnek.) Lendvai Ildikó szocialista frakcióvezető ugyanerről azt mondta, folyamatosan egyeztetnek a miniszterelnökkel, és nem várható, hogy eltérnének az eredeti forgatókönyvtől.

SZDSZ: Gyurcsány és Kiss is elfogadható

A szabad demokraták hétfői tanácskozásán kiderült az is, hogy mind a két kormányfőjelölt elfogadható a számukra, és nem kívánják befolyásolni a szocialisták döntését. Pető Iván azt is bejelentette, az SZDSZ frakciója tudomásul vette, hogy Wekler Ferenc leköszönt parlamenti alelnöki posztjáról. Bővebben itt olvashat az SZDSZ hétfői tanácskozásáról >>>

Ki kit támogat?

A nap folyamán egymást érték a nyilvánosságra hozott különféle támogató nyilatkozatok. Csaknem valamennyi megyei pártszervezet megszólalt arról, várhatóan kire szavaznak a szerdai miniszterelnök-választó kongresszuson. Az első végleges állásfoglalást a Csongrád megyei MSZP-szervezet tette, amely egyhangú döntéssel Gyurcsány Ferenc miniszterelnökké választását támogatja.

Gyurcsány nem akar pártelnök lenni
"Nem kétséges, hogy az a támogatás, amit a párton belül kapok, közel van ahhoz a hangulathoz, amit utoljára 1989-90-ben lehetett érezni a pártban. A felszabadultság és a bátorság pillanata ez, mely a pártban is változásokhoz vezethet" - fogalmazott Gyurcsány Ferenc az Indexnek adott interjújában. A politikus akkor sem akar az MSZP elnöke lenni, ha alulmaradna a miniszterelnök-jelölti küzdelemben. Az interjú itt olvasható >>>
Kora este Kiss Péter kancelláriaminisztert biztosította támogatásáról a párt Vas megyei szervezete. Somogyban este született meg a Gyurcsány Ferencet támogató állásfoglalás. A megyei pártelnök közlése szerint egyöntetű Somogyban Gyurcsány támogatottsága. Korábban Bács-Kiskun megye vezetői valószínűsítették, hogy náluk Kiss Péternek nagyobb a tábora. Hasonlóan nyilatkozott a hevesi, a Komárom-Esztergom megyei, illetve a budapesti pártelnök is.

Tolnában és Borsodban viszont Gyurcsány Ferencnek állhat a zászló a megyei vezetők nyilatkozatai szerint, mint ahogy Hajdú-Biharban is Gyurcsány jött ki jobban a szimpátia szavazáson. Igaz ugyanakkor ez utóbbi megye kongresszusi küldöttei csak a szerdán elhangzó programbeszédek után döntenek véglegesen. Számos megyei pártszervezet nem összesíti, hogy küldöttei hogyan szavaznak a szerdai kongresszuson, de olyan megye is akad szép számmal, ahol még nem sikerült dönteni a támogatott személyéről. Végeredmény kedden, néhány megyében szerdán várható.

A Reuters szerint Gyurcsány vezet

Gyurcsány Ferenc
Gyurcsány Ferenc
Gyurcsány Ferenc miniszterelnöki jelöltségét támogatja az MSZP hétfőn véleményt formáló megyei szervezeteinek többsége, jelentette a Reuters is. A brit hírügynökség hétfő éjjeli összegzése szerint a húsz szervezet közül Gyurcsány Ferenc nyolc, Kiss Péter négy szervezet támogatását szerezte meg, míg a többi még nem döntött. Bár az előválasztások eredménye nem kötelező érvényű, a hétfői helyzet a szerdai szavazatokra lefordítva azt jelenti, hogy Gyurcsány a 657 kongresszusi küldött 30 százalékának voksát tudhatja magáénak.

Megszólaltak az MSZP platformjai és tagozatai is: a Kiss Péter által elnökölt Baloldali Tömörülés teljes mellszélességgel állt ki Kiss Péter mellett, a támogató nyilatkozatot aláírta Kiss platformjának valamennyi alegysége, női munkacsoportja, vállalkozó- és ifjúsági tagozata egyaránt. Szintén mellette érveltek a szakszervezetek és a cigány tagozat. A Fiatal Baloldal-Ifjú Szocialisták Mozgalma hivatalosan nem szólalt meg az ügyben, csupán helyi szervezetei nyilvánítottak véleményt, azok azonban eddig kivétel nélkül Gyurcsány Ferencet támogatták.

Hétfőn az MSZP európai parlamenti képviselőcsoportjából is állást foglaltak a miniszterelnök-jelöltek ügyében. Fazakas Szabolcs EP-képviselő Gyurcsány Ferenc "ügyeit" hozta fel, és elmondta az őt telefonon felkereső európai politikai és üzleti körök nem kívánják Gyurcsányt kormányfőnek. Bővebben az MSZP EP-képviselőinek állásfoglalásáról >>>

Elmaradt a miniszterelnök-jelöltek meghallgatása az MSZP vezetése elnöksége előtt, derült ki délben. Kovács László pártelnök az MTV reggeli műsorában még arról beszélt, hogy a két jelölt mellett a testület akár Medgyessy Péter távozó kormányfővel is konzultálhat a nap folyamán.

Kiss: lezárná a koalíciós problematikát

Kiss Péter miniszterelnök-jelölt szerint az a kulcskérdés, hogy mielőbb lezáruljon a "koalíciós problematika". Mindezt a kancelláriaminiszter azelőtt fejtette ki újságíróknak, hogy találkozott Roger Brieschsel, az EU Gazdasági és Szociális Bizottságának elnökével. Kiss úgy véli, hogy fordulatra van szükség a kormány munkájában, "az emberek ügyére kell koncentrálni".

Saját jelölésével kapcsolatban azt mondta, hogy van gyakorlata "a változások megcsinálásához". Hogy miniszterelnöksége esetén miként alakítaná át a kormányát, arra azt felelte, hogy a kormányfőt nem szabad korlátozni abban a jogában, hogy maga válogassa meg, kikkel akar kormányt alakítani.

Gyurcsány: riválisok vagyunk, de respektáljuk egymást

Kiss Péterrel riválisoknak tekintjük egymást, de olyan riválisoknak, akik respektálják egymást, jelentette ki Gyurcsány Ferenc törzshelyén, a sportminisztérium tőszomszédságában lévő kerthelységében, a szocialista fiatalokkal folytatott megbeszélése előtt. A kormány kétéves teljesítményére vonatkozó újságírói kérdésre Gyurcsány azt mondta, hogy a kudarc a kormányé, a párté, a frakcióé, ahogy közös volt az érdem is. Mint mondta, nagyon világos volt a kormány programja, de most változtatni kell rajta, és ezt meg is teszik. Gyurcsány elmondta, hogy Kiss Péterrel kötött megegyezésük alapján egyikük sem tart nyilvános pártrendezvényeket a kongresszus előtt.