Négyszáz milliárdról döntöttek Orbánék a választások óta

2002.05.14. 12:46
Emelte a nyugdíjakat, kidolgozta a 13. havi nyugdíj bevezetéséhez szükséges jogszabályokat, illetve döntött az állami földek eladásáról a távozó Orbán-kabinet a választások első fordulója óta. Így összesen több mint 400 milliárd forintot költött el virtuálisan veresége óta a kabinet.
Példátlan osztozkodás jellemzi a távozó Orbán kabinet utóbbi hetekben született döntéseit, melyeket saját, illetve legyőzőik programjának végrehajtására hivatkozva határoztak el a miniszterek. A vesztes első választási fordulót követő kormányülésen tájékoztatókat fogadott el a kabinet, valamint egy kétéves gazdaságfejlesztési csomagot, melynek végrehajtása már az új kabinet feladata lehet. A döntés eredményeképp 200-220 millió eurós EU-forráshoz juthatnánk, melynek a huszonöt százalékát, vagyis 12,5 milliárd forintot hazánknak kell előteremtenie.

Nyugdíjemelés a két forduló között

Egy héttel később, a két választási forduló közötti utolsó kormányülésen a kabinet döntött a nyugdíjak emeléséről. Varga Mihály pénzügyminiszter akkor tagadta, hogy kampányfogásról lenne szó, noha az emelésre amúgy törvény kötelezi a kabinetet. A kormány ekkor úgy döntött, januárig visszamenőleges hatállyal júniustól 4,5 százalékkal megemeli a nyugdíjakat, a szociális ellátásokat. A kormány a Pénzügyminisztérium előterjesztése alapján minderre összesen 73,8 milliárd forintot fordít. Az emelés 2,7 millió nyugdíjast, 500 ezer szociális ellátottat érint.

Bővebben: A nyugdíjemelés nem kampányfogás

Földárverésekről döntöttek

Már a választási vereséget követően határozott a kormány minden idők legjelentősebb földeladásáról. Nagyon különbözik az elgondolásunk, ezért nem szeretnénk megadni a következő kormánynak azt a lehetőséget, hogy megnyissa a földszerzés lehetőségét a szövetkezetek számára is - jelentette ki Orbán Viktor a kormány április 30-ai ülését követő tájékoztatón. A kabinet ugyanis az állami tulajdonú, több százezer hektárt kitevő földek azonnali versenytárgyalásra való kiírása mellett döntött. A miniszterelnök szerint ez a döntés teszi fel az i-re a pontot földügyben.

Az állami tulajdonban lévő földekre harminc napos határidővel írta ki a kormány a versenytárgyalásokat, amely már nagyon nehézzé teszi a hivatalba lépő kormánynak, hogy visszavonja vagy megmásítsa ezt a folyamatot. Orbán utalt arra is, hogy az előrehaladott tárgyalások megállítása biztos népszerűség vesztést jelentene Medgyessy Péter számára.

Bővebben: Orbán kész helyzetet teremt földügyben

Szociális csomag az ellenfél programjából

Nem egyeztetett a kabinet a jelenlegi ellenzékkel, mielőtt előkészítette a 13. havi nyugdíj bevezetéséhez szükséges jogszabály-módosításokat - közölte a kabinet egy héttel ezelőtti ülése utáni tájékoztatón Borókai Gábor kormányszóvivő, hozzátéve, hogy erre nem is volt szükség, mert világosan kiolvasható a szocialisták programjából ez az elképzelés.

Harrach Péter szociális és családügyi miniszter bejelentette: előkészítették a gyermekgondozási díj felső határának 83-ról 90 ezer forintra emelését, de döntöttek arról is, hogy ezt a jövőben nem két, hanem három évig folyósítanák. A 13. havi nyugdíj 130 milliárd forintot emésztene fel, ám a távozó kabinettel ellentétben fokozatosan tervezik bevezetni ezt a plusz juttatást, nem pedig egyszerre mindenkinek.. Ezen túl szükségesnek tartanák, hogy a gyermekek után járó adókedvezmény összege gyermekenként egymillió forintra növekedjen. Mindez éves szinten 188 milliárd forintos többletkiadást jelentene a költségvetésnek.

Bővebben: Kormánydöntés a 13. havi nyugdíjról

Államadóság harmadáron

Szintén a választási vereséget követően határoztak arról a távozó miniszterek, hogy eladják az orosz állammal szembeni magyar követelés egy részét: a 250 millió dolláros követelést harmincegy százalékos árfolyamon 77,5 millióért adták el egy osztrák banknak. A szocialisták azonnal össztűz alá vették a döntést, mert korábban 58 százalékos árfolyamon sikerült áruk beszerzésével csökkenteni az eredetileg 1,7 milliárd dollárra rugó orosz adósságot. A kormány jóváhagyta az ÁPV Rt. a tárgyban született döntését, de előzőleg napokig hallgattak arról, hogy az ő beleegyezésükkel történt a döntés.

Az utolsó ülésen még emelhetik a Diákhitelt

Valószínűleg a kabinet keddi ülésén döntés születik a diákhitel megemeléséről. A mai utolsó kormányülés elé kerül az a javaslat, amely a 2002/2003-as tanévtől kezdve 21 ezerről 25 ezer forintra módosítaná a diákhitel havonta felvehető összegét. Erre Pokorni Zoltán, a Fidesz elnöke a párt szombati választmányi ülésén is utalt.

Bővebben: Emelhetik a diákhitel összegét