Ötéves a magyar csoda, köszönjük Gyurcsány!

Még a legtalpraesettebb, BMX-ről csúzlizó vásott kölyök is zavarban van, amikor köszönetet kell mondania egy felnőttnek. Gondolhatja, kedves olvasó, mit éreztünk mi, az ország krónikásai, amikor rájöttünk, hogy ezen a szép kedden lesz öt éve, hogy Gyurcsány "Neo" Ferenc miniszterelnök lett. Rögvest fellapoztuk kedvenc riposztunkat tőle, azt, amelyikkel annyira még 2005-ben megszégyenítette a Heti Válasz okvetetlenkedő, barnainges riporterét:

- Országértékelő beszédének volt egy mondata, melyet aranyba kellene foglalni: "A politikát lassan leváltja a politikai kommunikáció." Ezért nem éppen ön tesz a legtöbbet?

- A kérdésben foglalt állítás akkor lenne igaz, ha példát tudnának mondani akár egy olyan jelentős kezdeményezésre, melyet nem teljesítettem vagy ne indítottam volna el a cselekvés útján.

Hát ez az, kedves ellendrukkerek és Savanyú Jóskák, a tények, (de legalábbis a tényeknek a Progresszív Intézet kiadásában megjelent kivonata) nem hazudnak. Arra gondoltunk ezért, hogy a XXI. század vitathatatlanul legnagyobb reformerének, illetve a róla elnevezett érának úgy állíthatunk méltó emléket, hogy csakis tényeket sorolunk.

Újságírók lévén ezt abban a formában tesszük, hogy erre az ünnepi weboldalra csoportosítjuk a 2009. szeptember 29-én, vagyis a mai napon keletkező olyan híreket, amik a Gyurcsány-korszak ötödik évét taposó Magyarország állapotáról szólnak. Lesz itt nyilván minden, a sporttól a gazdaságig, egy a közös bennük: hűen megmutatják, hogyan élünk mi, pannonok abban az országban, ahol Gyurcsány Ferenc minden ígéretét valóra váltotta.

Jó szembesülést!

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25