"Amit meg lehetett csinálni, megtettük, reggel hét órától éjjelig dolgozik az egész csapat, de hiába. Ennyi tehetségünk van, emberek, be kell látnunk, nincs más választás. Lehet még egy picikét tesza-toszáskodni, de nem sokat. Nem tudunk mit tenni, trükkök százaival sem tudunk közelebb kerülni ezekhez az átkozottakhoz. A Kárpátok Kuvaitja úgy elhúz mellettünk, mint Michelle Obama, ha Berlusconit lát" – többek között ezeket a mondatokat tartalmazza az a hangfelvétel, amely tegnap szivárgott ki az Európai Bizottság zárt üléséről. A beszédet Jose Manuel Barroso, a Bizottság elnöke mondta, aki ostorozta az uniós tagállamokat, amiért a globális válságot képtelenek voltak olyan hatékony eszközökkel és következetesen menedzselni, mint Magyarországon. Az Európai Unió összesített GDP-je az elmúlt évben 0,7 százalékkal csökkent. Közben viszont a magyar gazdaság 6,7 százalékkal bővült – bár ez is némi visszaesés a tavalyelőtti 7,6 százalékhoz képest –, így Kína után, Indiával holtversenyben a világ második legjobb eredményét érte el.
Trükkök százairól beszél Barroso egy kiszivárgott beszédben
Az oldalról ajánljuk
- Gazdaság
A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.
tegnap, 12:16
- Belföld
2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.
szeptember 11., 15:25
- Belföld
Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.
tegnap, 14:34
- Belföld
Tárca nélkül október 1-től.
szeptember 12., 21:04
- Belföld
Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.
szeptember 10., 12:58