Orbán javaslatával szemben szavazott a Fidesz

2004.11.07. 14:32
Az Index információi szerint Orbán Viktor a Fidesz-vezetés nagyobbik részével ellentétben a 25 százalékos árfolyamnyereség-adóról szóló kormányzati javaslat elfogadását támogatta. A vita idején külföldön tartózkodó Orbán levélben tudatta véleményét a frakcióval, de a párt képviselői végül Áder János és Kövér László álláspontjának megfelelően szavaztak, és az SZDSZ-szel valamint az MDF-fel együtt megakadályozta a tőzsdei jövedelmek megadóztatását.
A Fidesz országgyűlési frakciója Orbán Viktor pártelnök javaslatával szemben Áder János frakcióvezető és Kövér László, országos választmányi elnök iránymutatásának megfelelően voksolt a november 2-i parlamenti szavazásban az árfolyamnyereség-adó bevezetése ellen.

Munka és tőzsde

Az Index információi szerint Orbán Viktor az SZDSZ elnökének írt levelében jelezte, nem ért egyet a kisebbik kormánypárt javaslatával. Orbán szerint ugyanis méltánytalan, hogy az állam nagyobb terheket ró a munkajövedelmekre, mint a tőkebefektetések által szerzett nyereségre. A Fidesz elnöke szerint "a munka viszi előre az ország gazdaságát", ezért az abból szerzett jövedelmeket azonos szinten kellene adóztatni a tőzsdei spekulációkból nyert bevételekkel. A Fidesz elnöke Kuncze Gábor október közepén írt levelére válaszolt, miután a szabad demokraták vezetője a sajtónak is eljuttatott írásában azt kérte az ellenzéktől, hogy a kormányzati előterjesztéssel szemben támogassa az SZDSZ módosító javaslatát, amely megakadályozná az árfolyamnyereség-adó bevezetését.

Nem emelnek

A törvényjavaslat képviselőcsoportbeli tárgyalása idején Orbán Viktor az Egyesült Államokban tartózkodott, ezért a Fidesz-frakció tagjai is megkapták a Kuncze Gábornak írt levél egy-egy példányát. Nevük elhallgatását kérő forrásaink szerint az elnök álláspontjának ismertetését követően kibontakozott vitában Áder és Kövér mellett Varga Mihály, ex-pénzügyminiszter is a 25 százalékos adó bevezetése ellen volt, Orbán javaslatát Pokorni Zoltán alelnök támogatta. Az ellenzők főként azzal érveltek, hogy a szocialisták által támogatott adójavaslat elfogadása esetén a Fidesz rossz kommunikációs helyzetbe kerülne, a kormányoldal azzal vádolhatná a pártot, hogy "adót emel".