Orbán: mindenki hozzon még egy előfizetőt

2002.05.26. 16:51
Egy másik, nem hivatalos nyilvánosság megteremtését és támogatását ajánlotta hívei figyelmébe Orbán Viktor, távozó miniszterelnök, aki Makovecz Imre építész irodájában 15 politikussal és közéleti személyiséggel maga is polgári kört alakított. Orbán szerint ezt a szerepet a Magyar Nemzet és a Demokrata láthatja el, ezért felszólította támogatóit, fizessenek elő a lapokra, sőt tegyék ezt meg kevésbé tehetős szomszédjuk számára is. A távozó kormányfő nem zárta ki, hogy tűntetéssel demonstráljanak a Magyar Televízió és Rádió épületénél, amennyiben az új kormány "az ellehetetlenülés" felé sodorná a közszolgálati médiumokat.
A várakozással ellentétben a Fidesz-vezetők és a volt miniszterelnök részvételével létrejött találkozón nem alakították meg a Hajrá Magyarország mozgalmat. Orbán Viktor szerint Budai Várbeli beszéde óta 5 ezer polgári kör szerveződött az országban, a "több millió ember" elvárásait figyelembe venni pedig "lehetetlen vállalkozás" volna. A Makovecz Imre irodájában összehívott csoport ezért nem adott nevet a mozgalom egészének - bár Orbán szerint erre továbbra is a Berlusconi Forza Italia mozgalmából magyarított Hajrá Magyarország az esélyes - hanem saját kört alapított.

A választások keskeny mezsgyéjén túl

A Szövetség a Nemzetért néven létrehozott exminiszterelnöki polgári kör alapdokumentuma szerint 2002 áprilisában olyan tömegmozgalom született, amelynek képviselői "a választások elmúltával sem voltak hajlandóak visszahúzódni a közélettől". "1956 óta nem volt példa arra, hogy Magyarország polgárai a számukra kijelölt négyévenkénti választások keskeny mezsgyéjén túl más utakon is kinyilvánítsák az ország sorsát érintő politikai akaratukat" Orbán szerint a szerveződés nem a hagyományos jobb és baloldal ideológiája alapján jött létre, hanem a "nemzet valóságos nagy kérdéseire" kíván választ adni. A szervezet azokat várja, akik tartanak az "nemzet arctalan fogyasztóvá válásától" és a globalizációval illetve a nemzetközi pénztőke tevékenységével szembeni nemzeti értékeket támogatja.

Másik nyilvánosság: Magyar Nemzet

Az új polgári kör nevében Orbán Viktor felszólította támogatóit, hogy vegyenek részt a magyar nemzet egy másik nyilvánosságnak kialakításában: fizessenek elő a Magyar Nemzetre, a Heti Válaszra és a Demokratára, sőt tegyék ezt meg azok számára is, akik kevésbé tehetősek. A távozó kormányfő nem zárta ki, hogy tűntetéssel demonstráljanak a Magyar Televízió és Rádió épületénél, amennyiben az új kormány "az ellehetetlenülés" felé sodorná a közszolgálati médiumokat. Mint mondta, egyelőre nem tud többet mondani, de ha kétségeik és gyanújuk beigazolódik, akkor eldöntik, mit tegyenek.