Orbán Viktor: Gyurcsány Ferencet leváltották a választók

2006.10.01. 22:40
Orbán Viktor szerint Magyarország egén súlyos felhők vannak. A Fidesz elnöke felszólította az MSZP-t, hogy ne szálljon szembe az emberek akaratával. Pokorni Zoltán viszont visszafogottabban nyilatkozott.

Négy évvel ezelőtt huszonhárom megyei jogú városból hatban nyert fideszes jelölt. (Érd az előző ciklusban lett megyei jogú város.) Most fordult a kocka, csupán hat városban nyert szocialista vagy szabad demokrata jelölt, és a hat eddig is fideszes politikus megőrizte mandátumát. A jobboldalnak még soha ennyi megyei jogú város vezetése nem jutott.

"A Fidesz elnöksége ülésezett, így a szövetség nevében is nyilatkozhatok: Magyarországon történelmi választás történt" - kezdte beszédét Orbán Viktor. Az ellenzéki pártelnök szerint az önkormányzati választás ezúttal lehetőséget teremtett arra, hogy a válsághelyzetben az emberek kinyilváníthassák az akaratukat az ország jövőjéről.

52:35

"Országos akaratnyilvánítás volt, melynek az lett az eredménye, hogy a magyar emberek nem akarnak a hazugság világában élni, hanem a békességet és az egyenes beszédet részesítik előnyben. Az MSZP történelmi vereséget szenvedett, és az igazság pedig történelmi győzelmet aratott. Köszönöm a választóknak, hogy bennünket tiszteltek meg a bizalmukkal. A Fidesz álláspontja a válsághelyzetről az, hogy a Fidesz 52,25, az MSZP 35,03 százalékos listás eredményt ért el, ez lenne az arány, ha ez parlamenti választás lett volna".


Nézze meg képeinket!

"Szeretnék köszönetet mondani a választóknak, mert a rendszerváltás óta most vettek részt a legnagyobb számban az önkormányzati választáson, a polgári köröknek, azoknak, akik a békességet választották az erőszak helyett, és azoknak az értelmiségieknek, akik felhívták a figyelmet az erkölcsi válságra."

A Fidesz felszólítja az MSZP-t

Orbán szerint, aki a Polgárok Házában van, láthatja, hogy a Fidesz öröme nem felhőtlen, mert Magyarország egén súlyos felhők vannak. "De reményt ad, hogy az emberek nem adták fel, nem törödtek bele a hazugságokba, hanem döntést hoztak három fontos kérdésben: arról, hogy ki vitte csődbe Magyarországot: az MSZP és az SZDSZ koalíció, hogy ezt a kormányt nem tartják alkalmasnak Magyarország kormányzására, és arról, hogy a hivatalban lévő miniszterelnök személyét nem tartják alkalmasnak, Gyurcsány Ferencet leváltották a választók."

Orbán Viktor a Fidesz nevében felszólította az MSZP-t, hogy "ne próbáljon szembeszállni az emberek akaratával", és hajtsa végre a választók akaratát.

Kérdezni csak hétfőn lehet

Orbán Viktor beszéde előtt a Polgárok Házában kiosztottak egy grafikont, amely szerint 1994-ben 12,37 : 24,91, 1998-ban 32,12 : 27,21, 2002-ben 30,69 : 40,11 arányú Fidesz–MSZP-eredmény született.

A pártelnök beszéde után az újságírók megkérdezték, hogy lesz-e olyan sajtótájékoztató is, amin kérdezni is lehet. Azt a választ kapták, hogy leghamarabb hétfőn délben.

Varga Mihály, a Fidesz alelnöke azt mondta, hogy Gyurcsány Ferenc a homokba dugta a fejét, és nem hajlandó tudomásul venni a választás eredményét. Varga szerint a miniszterelnök betegesen ragaszkodik a hatalomhoz, a kérdés most már csak az, hogy az MSZP Gyurcsány foglya-e?

Pokorni visszafogottan nyilatkozott

"Ez nem arról szól hogy a Fidesz kormányra kerül-e. Nem kerülünk kormányra, ezt tessék tudomásul venni. Ahhoz tavasszal kellett volna megnyerni a választásokat - mondta Pokorni Zoltán. - Az emberek ugyanakkor egyértelműen kinyilvánították, hogy nem lehet ezen az úton tovább menni. Jó reggelt, magyarország, jó reggelt, szocialisták!"

"A mostani helyzetben az egyedüli alkotmányos megoldás a koalíciós többség kezében van, de nekik reagálni kell valamit erre a helyzetre, valamit változtatniuk kell, mert ha nem történik semmi, januárban mindenkit el fog söpörni a népharag, minket is" - mondta Kósa Lajos, Debrecen polgármestere.

A Polgárok Házából távozóban Orbán Viktor azt mondta, hogy hazamegy, és iszik egy pohár bort. Azt is elárulta, hogy a Fidesz elnöksége hétfő délelőtt értékeli a kialakult helyzetet.