Orbán megszüntetné a létbizonytalanságot

2004.12.06. 12:43
Már nem a Magyar Állandó Értekezlet azonnali összehívását tartja a népszavazás utáni legfontosabb teendőnek Orbán Viktor, hanem a jövő évi költségvetés módosítását. A Fidesz elnöke szerint ugyanis a szavazás eredménye a létbizonytalanságra vezethető vissza, ezért leporolta a nemzeti petíciós követeléseket, és úgy foglalt állást, mindennek a kulcsa a munka-otthon-biztonság hármassága. Az MSZP szerint a vasárnapi szavazáson a józan ész diadalmaskodott.

"A népszavazás értékelésénél a tényekből érdemes kiindulni, vagyis hogy az igenek győzedelmeskedtek, a nemek pedig veszítettek, az arányokon persze lehet vitatkozni" - vélekedett a Fidesz-frakció hétfői ülésének szünetében Orbán Viktor. A Fidesz elnöke azt mondta, köszönet illeti a népszavazás kezdeményezőit, hogy a rendszerváltás után tizennégy évvel a választók több mint harminchat százalékát az urnák elé tudták szólítani.

A létbizonytalanság ellen szavaztak

Orbán értékelésében úgy fogalmazott, hogy a szavazás eredménye az egyre növekvő létbizonytalanságra vezethető vissza. Szerinte ezért voltak döntő többségben a kórházprivatizáció elutasítói, és ennek tudta be a kettős állampolgárságra nemet mondók arányát is.

Orbán Viktor nemzeti összefogásra buzdított a létbizonytalanság csökkentése érdekében. A volt miniszterelnök szerint ehhez a kormányoldalnak át kellene gondolnia a 2005-ös költségvetést, mert az sok mindenre jó lehet, a létbizonytalanság csökkentésére azonban nem.

"Kötelező jellegű kérés"

Orbán a budapesti adatokat úgy értékelte, hogy azok mintegy "kötelező jellegű kérés"-t intéznek a városvezetéshez: ne privatizálja a kórházakat. Orbán szerint ugyanis a budapestieknek több mint a negyede elutasította a kórházak magánosításának folytatását. A volt miniszterelnök egy kérdésre válaszolva már a határon túli magyarok feladatának nevezte a Magyar Állandó Értekezlet összehívásának kezdeményezését, noha vasárnap még ő maga szorgalmazta a tanácskozás mihamarabbi megrendezését.

Orbán azt mondta, a Fidesz nem tett le a privatizáció leállításának kezdeményezéséről, sőt a vasárnapi eredmény megerősítette elhatározásukat, jelenleg az alkotmánybíróság állásfoglalására várnak.

MSZP: a Fidesz politikai vereséget szenvedett

Burány Sándor, az MSZP helyettes frakcióvezetője az MSZP-frakció ülésének szünetében azt mondta, a józan ész győzött a vasárnapi népszavazáson, és a Fidesz politikai vereséget szenvedett. Burány szerint Orbán Viktor önkritikát gyakorolt, amikor a legfontosabb feladatnak a létbizonytalanság csökkentését nevezte.

Emlékeztetett arra, hogy a Fidesz 1998-as hatalomra kerülésekor megnyirbálta a törvény alapján járó nyugdíjemelést, illetve növelte a minimálbér adóját. Ezzel szemben, tette hozzá a volt munkaügyi miniszter, az MSZP 2002-es hatalomra kerülésekor visszaadta az elvett pénzt a nyugdíjasoknak, és eltörölte a minimálbér adóját.