Erzsébet
1 °C
4 °C

Orbán a Sándor-palotában búcsúzik

2002.05.22. 20:56
Kormányülés ugyan nem lesz a Sándor-palotában, mégis a távozó kormányfő tartja az első programot a frissen felújított épületben. Orbán Viktor csütörtök délelőtt ugyanis nemzetközi sajtótájékoztatót tart a palotában, majd kitünteti az építésben részt vevőket, és fogadást ad a diplomáciai testületek részére.
A korábbi hírekkel ellentétben nem a Sándor-palotában tartja utolsó ülését a távozó Orbán-kabinet. A miniszterelnökség épületének szánt palotát 2,2 milliárd forintért újították fel. Csak belsőépítészeti munkáira 400 millió forintot szántak. Miniszterelnökség mégsem lesz a Sándor-palotából, a Medgyessy-kormány ugyanis nem költözteti el a kormányfő munkahelyét a parlamentből.

Az Orbán-kormány által a miniszterelnök mindenkori munkahelyének szánt épületet egy napra "birtokba veszi" Orbán Viktor leköszönő kormányfő. Csütörtökön délelőtt ugyanis "Hagyomány és folytonosság, a polgári Magyarország négy éve" címmel tart nemzetközi sajtótájékoztatót. Délután pedig a távozó kormányfő kitünteti az újjáépítésben közreműködő építészeket, művészettörténészéket, valamint építőket. Orbán Viktor végül kora este fogadást ad a diplomáciai testületek számára.

A lakók is véleményt mondhatnak

A Medgyessy-kormány az I. kerületben élők véleményét is kikéri arról, hogy miként hasznosítsák a Sándor-palotát - közölte az MTI-vel Gál J. Zoltán helyettes kabinetfőnök szerdán, jelezve: hamarosan olyan gyűjtő-ládákat helyeznek el a kerületben, ahová a lakók bedobhatják leírt elképzelésüket. Gál J. Zoltán hangsúlyozta: az a háromfős testület, amelyet a kijelölt miniszterelnök korábban felkért, hogy tegyen javaslatokat a Sándor-palota hasznosítására, a kerületiek véleményét is figyelembe fogja venni, mikor kidolgozza indítványait

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?