Az LB is elutasította a szavazólapokkal kapcsolatos panaszt

Az OVB szerint nem vonhatóak vissza a kisgazdapárt választási listái, csak akkor, ha az azokon szereplő valamennyi jelölt visszalépett. A testület annak kapcsán foglalt állást, hogy az FKGP jelenlegi törvényes elnöke, Réti Miklós visszavonta pártja megyei listáit. Az OVB ülésén kiderült, a Legfelsőbb Bíróság is elutasította a Fidesz, szavazólapokkal kapcsolatos beadványait.
"A Legfelsőbb Bíróság (LB) elutasította az Országos Választási Bizottság (OVB) határozatai ellen a Fidesz - Magyar Polgári Párt képviseletében külön-külön benyújtott 8 kifogást, amelyek az önkormányzati választások szavazólapjain feltüntetett pártemblémák formátumával voltak kapcsolatosak" - tájékoztatta Ficzere Lajos elnök, az OVB tagjait, a testület hétfői budapesti ülésén.

Jogorvoslatnak helye nincs

Az LB határozatát felolvasva Ficzere Lajos közölte: a végzés ellen további jogorvoslatnak nincs helye. A Fidesz a napokban több megyei választási bizottság határozatával szemben nyújtott be kifogást azzal, hogy a jóváhagyott szavazólapon egy 20 milliméter átmérőjű körben, nem megfelelő méretben, tüntetik fel a jelölőszervezetek emblémáit.

A panaszosok szerint ez a formátum az MSZP emblémájának kedvez. A kifogást benyújtók szerint a választási bizottság által jóváhagyott szavazólap, illetve a belügyi tárca vezetője által augusztus elején kiadott, az emblémák nagyságával kapcsolatos rendelet sérti a jelölőszervezetek közötti esélyegyenlőséget.

Az LB se vizsgálhatja a rendelet törvényességét

Az OVB határozatában megállapította, hogy a bizottságnak nincs jogszabály által biztosított hatásköre annak vizsgálatára, hogy a hivatkozott rendelkezés meghozatalakor a belügyminiszter a választási eljárási törvény felhatalmazása szerint járt-e el. Az LB az OVB határozatát megerősítve megállapította, hogy a Legfelsőbb Bíróságnak sincs joga felülbírálni: egy rendelet tartalmában mennyire összeegyeztethető az annak kiadására felhatalmazó törvénnyel.

Visszavonhatatlan választási listák

Hét megyéből fordultak a Független Kisgazdapárt (FKGP) helyi politikusai a területi választási bizottságok határozatai elleni kifogással az OVB-hez, a párt önkormányzati választási listáinak visszavonása miatt. Panaszuk szerint az FKGP új elnöke, Réti Miklós visszavonta a párt előző elnöke időszakában állított kisgazda választási listákat, aminek a területi választási bizottságok helyt adtak. Az OVB a területi választási bizottságok döntéseit megváltoztatva kimondta: választási listák csak abban az esetben visszavonhatók, ha az azokon szereplő összes jelölt visszalép.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Vidnyánszky Attila szerint pajzsként használják a diákokat

A színművészeti egyetem kuratóriumának elnöke a Bayer show adásában azt mondta: öntudatos, egyenes gerincű embereket kell képezni.

1 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04