Kormányőrök ürítették ki az OVB üléstermét

Rájárt a rúd az Országos Választási Bizottságra. A testületnek esti ülésén olyan fajsúlyos, népszavazásra javasolt kérdésekről kellett dönteni, mint hogy a miniszterelnök rollerral járjon-e, illetve a tyúk volt előbb, mint a tojás. Amikor pedig egy érdemi, a Túlélés'98 Egyesület által benyújtott kérdéshez ért, akkora lett a ribillió, hogy a kormányőröknek kellett kipucolniuk az üléstermet.

Akarja-e ön, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa által felállított nemzetközi büntető törvényszék vonja felelőségre a polgári lakosokkal szemben elkövetett bűnökért a rendőröket, a rendőri felsővezetőket, valamint a bűnpártoló kormánytagokat - ebben a kérdésben kíván népszavazást tartani a Túlélés '98 Egyesület. Hogy a felvetés a nép elé kerülhet-e vagy sem, arról ma döntött az Országos Választási Bizottság (OVB) meglehetősen viharos körülmények között.

Halmai Gábor, a testület elnökhelyettese formai okokra hivatkozva a beadvány elutasítását javasolta, majd nemsokára a nézőközönséget a kormányőrök takarították el a teremből. Ez az a két mozzanat, amire mindenki egyformán emlékszik. Ám, hogy a javaslat és a kidobás között mi történt, arról szórnak a vélemények.

Halmai interpretációjában a keddi ülésen jelen levő Túlélés'98 tagok az ügy tárgyalása alatt végig bekiabálásokkal zavarták a testület munkáját. Egyikük szót kért, meg is kapta. A Túlélés '98 képviselője felszólalásában, állítja Halmai, folyamatosan sértegette a bizottságot, antiszemita kijelentéseket is tett, például megjegyezte, hogy az OVB biztos elfogadta volna a kezdeményezést, ha azt a Mazsihisz nyújtja be.

Az egyesület képviselője viszont arra emlékszik, hogy az ülésen felháborító módón táplálkozó Halmai nyeglén közölte, hogy kezdeményezésük formai hibák miatt elfogadhatatlan. "Megkérdeztem az elnökhelyettest, milyen formai hibákat talált a beadványban. Érdemi válasz helyett duzzogni kezdett, és végül kivezettek minket" - idéz OVB-s emlékeket az egyik egyesületi tag.

Egyébként az OVB-nek az incidenstől függetlenül sem volt túl sikeres napja. A testületnek olyan nevetséges kérdésekről kellett tárgyalni, minthogy: egyetért-e azzal, hogy a tojás előbb volt-e, mint a tyúk; az egyik ismert televíziós személyiség legyen a kormányfő; egy híres énekesnő legyen Magyarország királynője; a kormányfő szolgálati kocsi helyett szolgálati rollerral járjon.