Az OVB áldását adta a Fidesz népszavazására

A törvényben a népszavazási kezdeményezéshez kérdésenként előírt 200 ezernyi aláírást bőven túlteljesítette a Fidesz, mindhárom témához körülbelül 330 ezer szignót gyűjtött. Ezek között csak elvétve akadt hiteltelen, így az Országos Választási Bizottság szerint a Fidesz viheti is a köz elé a kérdéseit. Ha minden jól megy, a nép még tél végén az urnákhoz járulhat. A Fidesznek csak az fáj, hogyha az OVB nem akadékoskodott volna, akkor már idén ősszel lezajlott volna a népszavazás.

Vizitdíj, tandíj, kórházi napidíj: a Fidesz mindhárom kérdését a nép elé viheti, így döntött az Országos Választási Bizottság (OVB), miután megállapította, hogy megfelelő mennyiségű hiteles aláírás támogatja az ellenzéki párt kezdeményezését.

Ami a statisztikákat illeti, az OVB szerint a vizitdíj kérdésében legkevesebb 254.425, a tandíj kérdésében legalább 254.759, míg a kórházi napidíj minimum 252.852 hiteles szignó gyűlt össze. (A referendum kiírásához legalább 200 ezer hiteles aláírásra van szükség a törvény szerint; a Fidesz által leadott aláírások száma pedig kérdésenként megközelítette a 330 ezret.)

Az aláírások hitelességét "99 százalékos valószínűséggel", ötszázalékos matematikai mintavétellel állapította meg a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala, amelyet az OVB október 24-én bízott meg a számlálással.

Az OVB határozata előtt egyetlen kérdés hangzott el: Szoboszlai György, a grémium tagja arra volt kíváncsi, hányan írták alá többször az íveket. Rytkó Emília, az OVI vezetője azonban megnyugtatta, mondván: tíz "többszörösen aláírót" találtak a mintavétel során.

Az OVB határozata ellen három napon belül lehet felülvizsgálati kérelemmel élni a Legfelsőbb Bíróságnál, a testületnek három nap alatt kell döntenie a beadványról. Ezt követően az OVB elnöke levélben tájékoztatja a parlament elnökét a kezdeményezésről.

A házelnök a legközelebbi ülésnapon bejelenti a kezdeményezést az Országgyűlésnek. Az országos népszavazás elrendelésére irányuló kezdeményezésről a Tisztelt Háznak kötelező népszavazás esetén a bejelentéstől számított 15 napon belül határoznia kell. Majd a házelnöknek újabb három nap áll rendelkezésre, hogy tájékoztassa a köztársasági elnököt.

A népszavazást elrendelő országgyűlési határozatot a Magyar Közlönyben közzé kell tenni. Ennek megjelenésétől számított nyolc napon belül nyújtható be kifogás az Alkotmánybíróságnak, amely soron kívül dönt a kifogásról.

A népszavazás időpontját a köztársasági elnök a népszavazást elrendelő országgyűlési határozat elleni jogorvoslati határidő eredménytelen leteltét - jogorvoslat esetén annak elbírálását - követő 15 napon belül tűzi ki.

A népszavazást legkésőbb 43 nappal a szavazás napja előtt, az azt elrendelő országgyűlési határozat közzétételét - jogorvoslat esetén annak elbírálását - követő 90 napon belüli időpontra kell kitűzni. Így, ha minden jól megy, tavasz közepén szavazhat is a nép.

A Fidesz mindesetre azt szeretné, hogyha a parlament még decemberben döntene a referendum elrendeléséről. Deutsch-Für Tamás szerint nincs sem jogi, sem házszabályi, sem munkaszervezési akadálya, hogy parlament a december 17-i utolsó ülésnapig ezt megtegye. megtárgyalja és elfogadja a referendum elrendeléséről szóló határozati javaslatot.

A fideszes politikus szerint ha az OVB nem lehetetlenítette volna el a Fidesz a népszavazási kezdeményezését, és nem tevékenykedett volna Gyurcsány Ferenc eszközeként, pártszervként, akkor legkésőbb 2007. őszén meg lehetett volna tartani a népszavazást, és 2008 január 1-től az embereknek már nem kellene vizitdíjat, kórházi napidíjat és a tandíjat fizetniük.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Hiába, a Jobbik szélsőséges múltja mindig visszaüt

Zsidózás, cigányozás, Hitler- és Szálasi-idézetek köszönnek vissza a múltból a néppártosodással küszködő pártnál. A kínos ügyek sokat ártanak az ellenzéki összefogásnak is.

augusztus 28., 07:34

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59