Nem lesznek helyi és területi újraszámlálások

2002.10.23. 18:41
Az Országos Választási Bizottság (OVB) szerdai ülésén elutasította azokat a kifogásokat, amelyekben az önkormányzati választások egyes területi és helyi eredményeinek újbóli számlálását kérték. Az adatok 100 százalékos feldolgozottsága alapján a szavazásra jogosultak 51,11 százaléka, azaz 4 millió 152 ezer 874 állampolgár járult az urnákhoz múlt vasárnap.
A grémium tucatnyi üggyel foglalkozott, köztük a Szabad Demokraták Szövetségének beadványával, amelyben a párt kampánycsendsértonek találta a Filmmúzeum vasárnap délutáni adását. Az SZDSZ már aznap jelezte, hogy véleménye szerint az Egerszegi Krisztina úszóról vetített portréfilm kampánycsendsértő, mivel abban többször nyilatkozott Schmitt Pál, a parlamenti ellenzék által támogatott független főpolgármester-jelölt és Deutsch Tamás, a Fidesz alelnöke. A testület a párt kifogását - az SZDSZ által delegált tag szavazata ellenében - elutasította.

Az OVB hatáskör és illetékesség hiányában a Zala megyei bírósághoz továbbította a volt molnári polgármester beadványát, amely szerint a győztes jelöltet manipuláció és csalás révén választották meg.

Az Országos Választási Iroda (OVI) illetékese elmondta, hogy a mandátumokat a törvényben előírt hitelesített számítási móddal osztották ki, amelyet már az 1994-es választás óta használnak. Az OVB határozatai ellen 24 órán belül jogorvoslati kérelemmel lehet fordulni a Legfelsőbb Bírósághoz, amelynek szintén egy nap áll rendelkezésére a döntések meghozatalára.

Az ülésen Rytkó Emília, az OVI vezetője elmondta: a választási szervek teljesítették törvényben előírt feladataikat. Több helyen kétszer, háromszor vagy akár ötször is átszámolták a szavazatokat a helyi bizottságok. A "csúcstartó" az egyik kislistás szavazás, amelyet 21-szer ellenőriztek az illetékesek.

Az adatok 100 százalékos feldolgozottsága alapján a szavazásra jogosultak 51,11 százaléka, azaz 4 millió 152 ezer 874 állampolgár járult az urnákhoz múlt vasárnap. A legnagyobb arányban (56,05 százalék) Somogyban, a legkisebb arányban (46,76 százalék) pedig Hajdú-Bihar megyében jelentek meg a választásokon a szavazók, míg Budapesten 52,68 százalékos részvételt regisztráltak.