Orbán: Ők hazudnak, mi leleplezzük

2006.11.25. 15:57
Maratoni, egy óra tíz perces beszédet tarott Orbán Viktor Fidesz-elnök a párt rendkívüli, győri kongresszusán. Orbán az önkormányzati győzelmet elemezte, szapulta a kormányt, és nehéz népszavazási küzdelmet ígért.

Egy CD-t reklámoztak Orbán Viktor felszólalása előtt, amelyet a Polgárok Háza adott ki, a hanghordozó megvásárlásával az október 23-ai rendőri brutalitás áldozatainak jogi védelmét támogathatják, mondta Balogh Erika kettes számú konferanszié a Fidesz rendkívüli, győri kongresszusán, amelynek "Demokrácia megalkuvás nélkül" volt a jelmondata. A CD-ért minimum 2 ezer forintot kellett fizetni.

Orbán egy óra tíz perces, rekordhosszúságú felszólalásában a korábban felszólaló Navracsics Tiborhoz hasonlóan egyenként köszöntötte a Fidesz szövetségeseinek vezetőjét, köszönetet mondott Navracsics Tibornak és Semjén Zsolt KDNP-elnöknek, amiért ketten állják a sarat a parlamentben Gyurcsány Ferenccel szemben. Köszönetet mondott Schmitt Pálnak és Szájer Józsefnek is, amiért sokat tettek annak érdekében, hogy november 4-e a kommunizmus áldozatainak európai emléknapja legyen. Rajtuk kívül elnöki dícséretet kapott még a Magosz, a Vállalkozók Pártja, a Lungo Drom, a kisgazda szervezet és minden polgár kör.

Magyarország felébredt

Orbán úgy vélte, az önkormányzati választáson Magyarország felébredt, "nem magától, hanem miattunk". "Addig kívántunk jó reggelt neki, amíg fel nem nyitotta a szemét. Történelmi méretű győzelmet arattuk, naranacsba borult az ország, de Budapesten sem értük el még olyan jó eredményt, mint október 1-én. „Régi gondunk oldódott meg jó időre” – utalt Tarlós István személyére Orbán, megjegyezve, sokáig nem volt megfelelő főpolgármester-jelöltjük, de most már van. Ezzel sokak szerint Orbán a főpolgármesterjelöltségre aspiráló Rogán Antalnak, illetve Pokorni Zoltánnak üzent, hogy nem keres a Fidesz új főpolgármester-jelöltet.


Tekintse meg képeinket!

Többen szavaztak Hevesben a Fideszre, hiába azonos a mandátumszám, az elnököt annak kell adnia, aki a többséget szerezte, bíztatta a Heves megyeieket Orbán Viktor, hogy ne adják fel a küzdelmet. A megyében egyébként a Vállakozók Pártja adná a közgyűlési elnököt Herman István személyében, csak épp nincs egyezség.

Helyes út volt a szövetségi politika, vélekedett Orbán, megjegyezve, ezt bizonyítja az önkormányzati választás eredménye is. 2006-ig 1180 képviselő, a választás után 3085. Ez 257 százalékos növekedés. 1900 új önkormányzati képviselő érkezett javarészt a polgári körök világából. Köszönet a polgári köröknek, mert nélkülük nincs szövetség, mondta a Fidesz elnöke.

Nem lehetnek soha ellenzékben

"A parlamentben egyelőre ellenzékben vagyunk, de csak az országgyűlésben vagyunk ott, de a nemzet nem lehet ellenzékben, mi országépítők vagyunk, nem lehetünk soha ellenzékben" - mondta. Úgy vélte, önkormányzati párttá váltak. Szerinte a kormány mindent megtesz az önkormányzatok ellen, de a Fidesz mindent megtesz értük.

"Be lehet csapni néhány embert hosszú ideig, be lehet csapni sok embert rövid ideg, de nem lehet sok embert, hosszú ideig becsapni". Megítélése szerint május végén volt a fordulópont, ugyanis akkor jelentették be, hogy kétszer akkora a költségvetési hiány, mint korábban mondták, és a kormány ezzel elismerte, nincs meg a pénz.

"Hol voltak a kritikai reformközgazdászok, a szakma miért falazott?" - tette fel a kérdést azt állítva, hogy a kritikai értelmiségből hatalompárti értelmiség lett. Ha az emberek beletörődnek a hamis elszámolásba, vége a demokráciának, állapította meg. A válság új minőséget kapott a bizalmi szavazással, fejtegette, majd hozzátette, a felelősség az összes szocialista-szabad demokrata képviselőt terheli. Sem stabilizációt sem reformokat nem lehet társadalmi támogatottság nélkül véghez vinni, mondta.

Az MSZP szabadulóművész

"Ki tud-e bújni az MSZP a felelősség alól?" - kérdezett Orbán, azzal folytatva: "ha felelősségről van szó, az MSZP valóságos szabadulóművész, ’90-ben is kibújt a felelősség alól és napjainkban is. Orbán szerint az MSZP a "nem én voltam párt, 2002 után is mindig a Fideszt hibáztatták például természeti csapásokért is". Most viszont olyan helyzetbe kényszerítették az ellenfeleket, hogy egyértelműen látszódjék, ők a felelősek. Meggyőződése, hogy mindenkinek világos, a válságért az MSZP-t terheli a felelősség, mert teljes mellszélességgel kiállt a miniszterelnök mellett, bezárva magát ezzel a hazugság karanténjába.


"A kormányfőnek köszönhetően Európában ma Magyarországról a hazugság jut legelőször az emberek eszébe. Az MSZP jól járt Magyarországgal, de Magyarország nagyon rosszul járt a szocialistákkal. Önző és hűtlen párt, a felső tízezer pártja, nem képviseli a munkásokat, a bérből és fizetésből élőket" - vélekedett Orbán Viktor.

Emlékek

A Fidesz elnöke ezután a tavaszi kampány eseményeit idézte fel. Lesz-e tandíj? - kérdezték, de az államtitkár egyértelműen azt mondta, nem lesz. Amikor azt kérték, hogy maradjanak állami és önkormányzati tulajdonban a kórházak, a miniszter azt mondta, senki nem akar magánosítást. A vizitdíjról azt mondta a kormánymegbízott, hogy senki nem akarja azt bevezetni, sorolta Orbán.

"A felelősségre vonást csak ideig óráig kerülhetik el, gondoljanak csak az Enron vezetőire, meghamisították az adatokat, és 24 éves börtönbüntetést kaptak. Nem lehet olyan alkut kötni velünk a felelősség elmaradása ügyében, mint amilyet ’89-90 kötöttek" - nyomatékosította. Ezt hangos éljenzéssel, lábdobolással fogadta a kongresszus.


fotók: Huszti István

A Fidesz vezetője szerint a szocialisták felteszik a színes és barátságos zászlókat, aztán mikor közel érnek, helyettük a fekete, halálfejest veszik elő, és kifosztják a becsapott áldozatokat. Az MSZP a baloldali értékekkel kalózkodik így, mondta. "Nekünk az a dolgunk, hogy leleplezzük a hazugságokat. Ők hazudnak, mi leleplezzük. Azt akarták elhitetni, a jövő érdekében kell áldozatot kell vállalni, holott csak a hazugság árát fizettetik meg velünk".

Van más út

Orbán állítja, van más út. "Milyen reformban hiszünk? Olyanokban, ami igazságos. Olyan reformokra van szükség, ami emberközpontú és építő". A reformokat helyi szinten kell véghez vinni, vélte a pártelnök. Az EU-ból érkező pénzekből meg kell őrizni a munkahelyeket, felújítani az egészségügyi intézményeket és a javítani az oktatást.

Kalkulációja szerint ezermilliárd forintba került az országnak, hogy nem kérdezték meg az embereket. "A legdrágább az, ha nem működik a demokratikus ellenőrzés. A népszavazási küzdelem nehéz lesz. Már a népszavazáshoz vezető út is nehéz lesz"- hangoztatta, majd egy Kóka idézettel folytatta: „Ha le akarjuk csapolni a mocsarat nem a békák számára kell kiírni a népszavazást”. Itt az idő, hogy a békáknak szervezzünk népszavazást, mondta.

"Ne csüggedjenek, ne féljenek, senki ne törődjön bele a jelenlegi helyzetébe. Ne higyjenek a hazugságoknak" - zárta beszédét a pártelnök.

Mi történt még?

A küldöttek a kongresszus kezdetekor egyperces néma felállással emlékeztek meg a nemrég elhunyt Puskás Ferencről, majd egy '88-as olimpiai videót nézhettek végig. A felvételen Borkai Zsolt, Győr fideszes polgármestere nyer lólengésben aranyat.

Navracsics Tibor frakcióvezető arról beszélt, hogy "október elsején új fejezet kezdődött, Magyarország legerősebb pártja a Fidesz lett". Arról is szólt, hogy a párt a jövő év első négy hónapjában négy különböző témában vitakörök indítsát szorgalmazza. Januárban igazságosság, februárban életminőség, márciusban a közszolgáltatások, áprilisban pedig a versenyképesség kerül terítékre. "Gyurcsány köznevetség tárgya, mégis azt kell elviselnünk, hogy ő vezesse az országot. Szégyenkeznünk kell miatta. Nincs olyan társadalmi csoport, amely ellen ne akartak volna egy másik csoportot uszítani" - fejtegette.

A kongresszuson Tóth Vera énekelt, a konferanszié, Rákay Philip pedig gyurcsányos börtönös viccet mesélt. A kongresszus módosította a Fidesz alapszabályát, e szerint létrejön az Önkormányzati Képviselők Fóruma, aminek Orbán lesz az elnöke. A vita nélküli alapszabály-vitában egy küldött beszólt a pártvezetésnek, azt kifogásolva, hogy magukra hagyták a mezei párttagokat. Úgy vélte, a mezei Fidesz-tagok úgy jártak, mint a székely ember, aki vendégséget tartott, először a házból, később az udvarból szorult ki, végül az utcán találta magát. Bővebben a kongresszusról >>>