Orbán előrehozott választásokat szeretne

2006.09.20. 21:51
Október elseje lesz a magyar demokrácia fordulópontja, jelentette ki Orbán Viktor a Hír Tv-nek adott interjúban. A Fidesz elnöke szerint a választók véleményt mondanak majd a kormány politikájáról. A nyugalom helyreállítása érdekében szakértői kormányt akar, mely korlátozott mandátummal kezd neki az ország gazdaságának helyreállítására. Ugyanekkor dönteni kell az előrehozott választások időpontjáról. Orbán megerősítette, szeptember 23-án megtartják a tömeggyűlést.

A köztársasági elnök számíthat a Fideszre a rend és a nyugalom helyreállításánál, idézte az államfővel folytatott délutáni beszélgetését Orbán Viktor a Hír Tv-nek adot interjúban. A Fidesz elnöke iránymutatónak tartja Sólyom László véleményét a balatonöszödi hangfelvétellel és Gyurcsány Ferenc felelősségével kapcsolatban. Szerinte a köztársasági elnök a helyzethez méltóan viselkezik, a kormányfő ezzel szemben a védhetetlent próbálja védeni, a hazugságból próbál erényt kovácsolni.

Új kormányt

Orbán Viktor szerint a miniszterelnök lelepleződött: a felvétel négy hónapig lapult valahol, nem ő jött vele elő nagy őszinteségében. Három dolog derült ki a felvételből: az országot az orránál fogva vezették, a gazdasági megpróbáltatásokért a miniszterelnök és kormánya egy személyben felelős, illetve hogyan gondolkodik Gyurcsány Ferenc a magyar állampolgárokról.

"Mindez együttvéve váltotta ki a jelenlegi helyzetet" - mondta a Fidesz elnöke. A pártelnöknek három javaslata van a helyzet megoldására. Szakértői kormányt kell alakítani, világosan meg kell állapítani a felelősséget, és a választópolgároknak garanciát kell kapniuk arra, hogy ilyen még egyszer nem fordul elő.

Orbán szerint az önkormányzati választások többről fognak szólni: bizalmi szavazás lesz a kormány munkájáról. A szocialista pártnak pedig tudomásul kell vennie az erdményt. A választások után jöjjön létre egy csak szakértőkből álló kormány, akik képesek az ország gazdaságát jól kezelni.

"Állapodjanak meg, hogy milyen kérdésekben dönthet majd a kormány, és mikor legyenek a következő választások. Több megoldási forgatókönyv is van arra, hogyan lehetne ezt elérni" - közölte Orbán, majd hozzátette, csak akarat kell ehhez, technikailag megoldható.

Ki váltja le Gyurcsányt?

A Fidesz elnöke szerint a magyar demokrácia válságba jutott: politikai, erkölcsi és morális válságban. Ők békés és demokratikus megoldást keresek a helyzet megoldására. Erre a válságra a demokrácia megerősítésével adjunk választ - szólította fel híveit Orbán.

A pártelnök arra a kérdésre, hogyan kívánják lemondatni Gyurcsány Ferencet, azt felelte: "Nem gondoljuk, hogy le kell mondatni, mert az MSZP le fogja váltani".

Tettek-e közérdekű feljelentést, közérdekű adat eltitkolása miatt - tette fel a kérdést a Hír Tv riportere. Orbán elmondása szerint a Fidesz több jogásza elemzi a beszédet, és a szükséges lépéseket meg fogják tenni. Szerinte olyat nem lehet tenni, hogy tönkreteszik az országot, majd az emberekkel fizettetik ki ezt.

Tőke vs. demokrácia

"A külföldi pénzpiaci elemzők értékelése nem jelentenek számunkra semmit" - fogalmazott Orbán Viktor. "Az üzleti életnek nem a demokrácia a legfontosabb. Ők Pinochettel is elvoltak, nem? Ez a megegyezés az üzleti élet és a politikai élet között Dél-Amerikában lehetséges, Európában nem" - fejtette ki véleményét a Fidesz elnöke.

Titkosszolgálati eszközök

"Szeptember 23-án találkozunk" - utalt Orbán Viktor a Fidesz szombati naggyűlésére, bár a rendőrség még nem adott választ, hogy tudják-e garantálni a rendezvény biztonságát. A Fidesz képviselői csütörtökön találkoznak a rendőrség vezetőiel, hogy megbeszéljék a gyűlés biztosítását.

A Fidesz elnöke szerint nagyon fontos, hogy a demokraták ne hátráljanak meg. "A provokációk veszélyesek. Meg kell vizsálgni, hogy az erőszakos cselekmények mögött vannak-e titkosszolgáltai hálók. És miért úgy cselekedett a rendőrség, ahogy cselekedett" - fogalmazott Orbán. A híveinek két üzenete van: egyrészt az erőszakot utasítsák el, másrészt mindenkinek joga van tüntetni. Ezek alapján mindenki döntse el, hogyan cselekszik.