Orbán nincs összetörve, inspirálják az ilyen helyzetek

2006.04.11. 14:04
Szerdától újra országjárásra indulnak a Fidesz meghatározó politikusai, a részletes forgatókönyv kidolgozása kedd estig tarthat. Az ellenzéki pártban ugyan vannak olyanok, akik szerint már most érdemes volna a kampánystábot lecserélni, de valószínűbb, hogy csak a második forduló után kezdik keresni a felelősöket. Mikolát várhatóan nem engedik szerepelni.

Bár a Fidesz jelenleg a bénultság jeleit mutatja, az Index által megkérdezett fideszes háttéremberek szerint nincs szó tehetetlenségről, vagy apátiáról, a kampánystáb folyamatosan tanácskozó tagjai kedd estig állítják össze az ellenzéki párt vezetőinek vidéki kampányprogramjait. Az biztosnak tűnik, hogy újabb tömegrendezvényt nem szervez a párt, mert a döntéshozók megítélése szerint egy demonstrációval az ellenfeleket is mozgósítanák.

Mikola helyett Bronson

Forrásaink szerint a hétfői, Dísz téri demonstráció azért volt a négy évvel korábbihoz képest kevésbé karakteres, mert az első forduló másnapján még nem dőlt el, hogy negatív vagy pozitív üzenetű kampánnyal hajrázzon a hátrány ledolgozása érdekében a Fidesz. A kampány irányvétele még keddre sem körvonalazódott, és a pártvezetők nyilatkozataiból sem lehet következtetni arra, hogy megszületett-e a döntés, melyiket tartják hasznosnak a hátralévő napokban. (Emlékezetes, hogy négy éve nem hezitált a Fidesz, az első forduló után két nappal totális harcot hirdetett a szocialisták ellen.) Deutsch-Für Tamás, az ellenzéki párt kampányának kommunikációs vezetője az Index érdeklődésére annyit közölt, jó és sikeres kampányt kívánnak folytatni április 21-ig, de arra érdemben nem válaszolt, milyen lesz a hangvétel.


Deutsch figyelmezteti Orbánt az MDF-re az első forduló éjszakáján

Úgy tudjuk, hogy az alig egy hónapja elővett Mikola István miniszterelnökhelyettes-jelölt nem kap szerepet a következő tíz napban, a képviselőjelöltek is erősen kritizálták eddigi tevékenységét. Mikola a Várban sem kapott szót, csupán színpadi díszlet lehetett Orbán beszéde alatt, helyette Áder Jánost tolták előtérbe, aki a Kossuth téren még csak egy rövid "csornai Charles Bronson-ozós" bemutatkozásra kapott lehetőséget. Deutsch-Für egy keddi tájékoztatón ugyanakkor tagadta, hogy eldugnák a kampány hátralévő részében Mikolát.

Behúzási mennyiség

A pártban azzal számolnak, ha az egyelőre kosarat adó MDF-fel meg lehet állapodni, akkor "csak" hatvanöt nyert körzetre van szükségük a száztízből. Amennyiben Dávid Ibolya a későbbiekben is elutasítja az együttműködést, hetvenöt körzet - Orbán kifejezésével - "behúzása" esetén lehetne fideszes kormánya az országnak.

Az SZDSZ-ben is reménykednek

A fideszes elemzések szerint sok olyan körzet hozható, ahol a demokrata fórum nem jutott be a harmadik helyre, ezért egy fideszes és egy szocialista aspiráns közül lehet majd választani. A pártstratégák abban is bíznak, hogy lesznek olyan liberális szavazók, akik megakadályozandó a szocialisták túlzott győzelmét, átszavaznak a Fidesz jelöltjére. Információink szerint vannak olyan körzetek, ahol a Fidesz kifejezetten számít a szabad demokraták "protestszavazataira", és informális tárgyalásokon meg is próbálták rábírni a helyi pártembereket a választási passzivitásra. A Fidesz péntekig szeretne megegyezni az MDF-fel az együttműködésről, és hasonlóan 1998-hoz, minden elképzelhető informális utat igyekszik kihasználni annak érdekében, hogy visszaléptetésre bírja a fórum aspiránsait.

Nem bénítják

Több informátorunk egybehangzóan azt állította, Orbán Viktor Fidesz-elnök nincs összetörve, inkább kihívásnak tekinti a kialakult helyzetet, és nem tartja vesztett meccsnek a második fordulót sem. "Orbánt az ilyen helyzetek inspirálják, nem pedig megbénítják" - fogalmazott egy fideszes háttérember. Ennek ellenére a pártban megjelentek olyan kritikus hangok, amelyek azonnal, a választások végét meg sem várva, fejeket követelnek a kampánystábból, mert a párt elhibázott depressziókampányát tartják az első fordulós vereség legfőbb okának.

Személyi konzekvenciák

"Ilyen négy éves kormányzás után veszíteni elképesztő" - méltatlankodott egyik forrásunk, megjegyezve, ha a véghajrában nem is, a választás utáni hajnalon mindenképp el kell gondolkodni azon, milyen változtatásokra van szükség. Le kell vonni mind a személyi, mind a politikai következtetéseket, vélte az egyik név nélkül nyilatkozó politikus. Forrásaink szerint Habony Árpád, az ellenzéki kampány egyik fő irányítója már rég nem élvez töretlen bizalmat, az egykori bútorrestaurátor Orbán Viktor feltétlen bizalmának köszönheti, hogy nem penderítették ki pozíciójából.