Orbán és Juszt újra a bíróságon

2003.03.26. 12:56
Orbán Viktor exminiszterelnök személyiségi jogi pert indított Juszt László ellen, mert az újságíró tavaly októberben azt írta róla, hogy "zsidózik"; az első tárgyalást szerdán tartották a Budai Központi Kerületi Bíróságon (BKKB). A tárgyalást elnapolták, mert bíróság a nyelvész szakértői véleményét is megvizsgálja.
Juszt László a tavaly október 23-i ünnepségek kapcsán a Népszava október 28-i számában közölt Megbékélés napja című írásában úgy fogalmazott, "hogy Orbán Viktor és Kövér László zsidózik egy kiadósat" és ez őt nem lepi meg.

Orbán ügyvédje szerint valótlant állított Juszt

A felperes jogi képviselője szerint ez valótlan, emberi méltóságot sértő állítás, ezért kéri a bíróságtól: állapítsa meg a jogsértést és az alperest tiltsa el a további jogsértéstől, valamint kötelezze elégtétel adására a Népszava hasábjain.

Felperesi érvelés szerint ha valakiről azt állítják, hogy zsidózik - azaz antiszemita kijelentéseket tesz -, az hátrányosan befolyásolja közmegítélését, sérti jó hírnévhez fűződő jogát.

Juszt László jogi képviselője a szerdai tárgyaláson vitatta, hogy a kifogásolt állítás éppen Orbán Viktor ünnepi beszédére vonatkozott volna, egyébként pedig az ügyvéd szerint általános kijelentés, vélemény formájában igenis megalapozott. A vitatott kijelentés megalapozottságát Juszt László ügyvédje a tárgyaláson számos, megítélése szerint a magyar zsidóságnak nem kedvező kormányfői gesztus sorolásával kívánta alátámasztani.

Az ügyvéd hivatkozott többek között arra, hogy Orbán Viktor miniszterelnökként egyetlen zsidó mártírünnepet sem tisztelt meg jelenlétével, ám példának okáért a rasszista hangvétele miatt elmarasztalt Vasárnap Újságban nem egyszer adott nyilatkozatokat, sőt még az is előfordult, hogy úgy köszönt el a hallgatóktól: kitartás.

Mindezzel kapcsolatban Orbán Viktor jogi képviselője annyit mondott: az effajta érvelés nem jogi, hanem politikai természetű és így nem is a bíróságra tartozik.

Senkit nem büntettek még zsidózásért

Juszt László jogi képviselője arra is felhívta a figyelmet, hogy Magyarországon még soha senkit nem marasztaltak el a bíróságok sem bűntető, sem polgári perben azért, mert zsidózott. Ebből viszont az ügyvéd szerint az is következik, hogy a magyar bíróságokon az sem számíthat jogsértésnek, ha valakiről azt a véleményt hangoztatják, hogy zsidózik.

Juszt László október 28-i cikke nyomán Orbán Viktorhoz hasonlóan Kövér László is személyiségi jogi pert indított, amelyben a BKKB a napokban első fokon, nem jogerősen a fideszes politikusnak adott igazat, és kimondta, hogy jogsértés történt.

Szerdán az alperes ügyvédje két, a vitatott írást elemző nyelvész szakértői véleményt is becsatolt a bíróságnak, ezért elnapolták a tárgyalás.

Nem ez az első per a két fél között. Amint arról az Index korábban beszámolt, Juszt azért perelte be a volt kormányfőt még tavaly, mert egy rádiós interjúban Orbán azt mondta: "ilyen embernek nincs helye a médiában". Ebben az ügyben a Budai Központi Kerületi Bíróság úgy döntött, hogy Orbán Viktornak nyilvánosan bocsánatot kell kérnie az újságírótól, mert megsértette személyiségi jogait.