Esztétikai bűntett a jó ízlés ellen

A második tárgyalási napra megugrott a létszám. Paizs Miklósnak lett ügyvédje. A Társaság a Szabadságjogokért egyik munkatársának ugyanis megtetszett a per, és bejelentkezett nála védőnek.

És értő közönség is akadt. Két ügyvéd tisztán intellektuális érdeklődésből végigülte ezt az egy órát.

A bíró még szinte csak a cédélejátszót installálja, amikor Grespik László zárt tárgyalást kér. Szerinte ugyanis a sajtó jelenléte nem feltétlenül szükséges, az újságírók ugyanis hajlamosak kiragadni ezt azt a szövegösszefüggésből.

A bíró elutasítja az indítványt, és megkezdődik a bizonyítási eljárás.

„Egy kérdéssel kezdem, figyelj nagyon:
Mi a szar ezen a magyar ugaron?” – hangzik fel a Markó utca 25 harmadik emeletének 305-ös tárgyalótermében, ahol mindenki nagyon összpontosít, hogy még véletlenül se nevesse el magát.

És természetesen jön a vonatkozó rész:

„Vagy az a féleszű Grespik László,
…, … a tapló.
A kurva apjukat vagy kurva anyjukat,
a kurva anyjukat, a kurva anyjukat.”

Az első tárgyalási nap óta Grespik László alaposabban átnézte a dalszöveget, és összesen hat olyan helyet talált benne, mely sérti a becsületét. (Ebben már benne van a „kurva anyjukat, a kurva apjukat” is, ami szerinte tiszteletlenség a társadalommal szemben, melybe ő is beletartozik. Paizs szerint viszont olyat nem mondunk, hogy „kurva apjukat”, és ez is egy jelzés arra, hogy nem szó szerint kellene érteni.)

A dal egésze a magánvádló szerint „esztétikai bűntett a társadalom jó ízlése ellen”, és „felnőtt emberek között megengedhetetlen ilyen infantilizmus”.

Pedig egyszer már „majdnem valami szellemi párbeszéd is lehetett volna” közöttük, utal Grespik úr a békéltető eljárásra, ahol ő azt mondta: nem tud megbocsátani, mert ma már azt vallja, ha megdobnak kővel, dobd vissza mennykővel.

A vádlott természetesen arra hivatkozik, hogy egy közszereplőnek többet kell tűrnie, de ő akkoriban nem volt közszereplő. „Privát személyként megnyilvánultam ugyan néha a sajtóban, de ez nem közszereplés, hanem közérdekű tevékenység”.

Grespik László valójában csak a "periférián keveredett bele a dalba, mint hangulati elem", magyarázta még az első fordulóban Paizs. A dal célpontja Lovas István volt, aki 800 ezer forintot nyert a Budapest rádiótól, mert Paizs Fiala János kérésére felolvasta a szövegét.

Grespik úr konzultált Lovas ügyvédjével, és úgy gondolja, az lenne arányos, ha neki 500 ezer forintot ítélne meg a bíróság. Kamatostul kéri, a kamat kezdőidőpontját nem tudja pontosan megjelölni, de „legyen akkor 2004. november 1”.

Nem kér ugyan kifejezetten börtönt Paizsra, de olyan ítéletet vár, mely példát statuál a társadalomnak, hogy ilyet büntetlenül nem szabad mondani.

A védelem felmentést kért bűncselekmény hiányában.

Az utolsó szó jogán Paizs nem kezd hosszú felolvasásba, csupán megkérdezi a vádlót, tud-e enyhébb szinonímát a hülyére. És ha ez a két jelző kiveri a biztosítékot, akkor legközelebb az emelt hang is sértő lesz?

„Az Öné a síri csend!” – válaszolja Grespik László.

Rákerestem, ez nem idézet. (Azt tudom, hogy van olyan, hogy a többi, néma csend, de ez még nem a vég.)

A bíró 10 perc gondolkodás után kihirdeti az ítéletet. Paizs Miklóst bűncselekmény hiányában felmenti. Kártérítési igényével Grespik Lászlót polgári peres útra tereli, és meg kell fizetnie 5 ezer forint illetéket.

A dal formálisan jogsértőnek tűnik, de nagyon komoly materiális érvek szólnak Paizs mellett, mondja indoklásában a bíró. Grespik László közszereplő, ez köztudomású tény, így többet kell eltűrnie, mint másoknak. A dal a művészi szabadság oltalma alatt áll, minőségének megítélése nem a bíróság dolga, de így meghallgatva nem lépte túl azt a határt, ami becsületsértővé tenné.

Grespik László a bűnösség megállapításáért fellebbez, és másodfokra már egy konkrét legfelső bírósági ítélettel fog érkezni, mely szerint hiába csomagolnak műalkotásba egy becsületsértést, az attól még becsületsértés.